"Akinek dolga van, magányos. De nem olyan biztos, hogy ez a magány szenvedés is. Én mindig többet szenvedtem az emberek közeledésétől, a társas együttléttől, mint az igazi magánytól. Egy ideig büntetésnek érezzük a magányt, mint a gyerek, akit egyedül hagytak a sötét szobában, amíg a felnőttek a szomszédban beszélgetnek és mulatnak. De aztán mi is felnőttek leszünk egy napon, s megtudjuk, hogy a magány, az igazi, az öntudatos egyedüllét az életben nem büntetés, nem is sérült és beteges elvonulás, nem különcség, hanem az egyetlen, emberhez méltó állapot. S akkor már nem is olyan nehéz elviselni. Mintha örökké nagy és tiszta levegőben élnél.
Hát ilyen volt apám. "
Márai S. (2008). Az igazi, Judit ... és az utóhang. Debrecen: Helikon
2009. augusztus 12., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Nem tudom mi történt, de enged kommentelni napközben... :)
Már azt hittem, apa ír...:-)
Megjegyzés küldése