Kevés, aki olyannyira szerencsés, hogy éveken át VAN gyerekkori szerelme. Együtt felnőni, mert erről szól…, tudod, nem adnám semmiért.
Ebben benne van az első emlékem három évesen, amikor a háromkerekű bicajjal tekerünk egymás mellett, benne van a folytonos verseny, amikor kapunk egy kérdést, ki lesz az első, aki megválaszolja, benne van az első „szeretkezés”, amikor egymás hasára fekszünk, mert az AZ:-) és benne van még az is, ami elmondhatatlan.
Legyetek jók, ha tudtok! A többi nem számít….
Tegnap zenét hallgattunk. Valahogy tudat alatt, mintha szeretném megmutatni azokat a számokat, élményeket, amin felnőttem, ami fontos, ami hamarosan, amikor majd azt hiszem, vége mindennek, mert harmincéves lettem, szólni fog és én énekelni fogok, pedig nem is tudok énekelni…
Ez az emlék is köztük volt.
2009. augusztus 12., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
Vannak post-ok, amik úgy jók, ahogy vannak. Nem kellenek hozzá kommentek. Olvastam már itt hasonlót, talán azokat szeretem a legjobban. Azok tényleg rólad szólnak.
Úgy látom, EZT nem sikerült úgy megírni:-)))
Kicsit ismerősek a szavak, de jó, hogy többen gondoljátok így.
Köszi
Meggondoltam magam. A magány nem jó.
A magány tényleg nem jó. De vannak jó pillanatai és ha megszokod, már nem is hiányzik annyira a nem-magány. Meséljek erről? Van erről egy blogom ... ahol csak néha borul ki a bili.
Megjegyzés küldése