Pipő és a varázsdoboz

Pipő születésnapjára kapta a dobozt jóféle teákkal megtöltve. A dobozka üres és azon gondolkodott, mit fog elhelyezni benne. Hideg éjjeleken a meséskönyvekhez elkelt egy-egy bögre tea, így szépen lassan megiszogatta a doboz tartalmát. Még ma is szívesen gondol vissza ezekre a napokra, az olvasás szabad szeretetére, amit oly gyakran elfelejtünk.

Akkor, amikor kint hideg szél fúj vagy egészen otromba idő van, bizony jó, csak úgy leülni egy lámpa mellett és távoli vidékekre vándorolni a szerzővel.

Pipőnek nagyjából mindegy, hogy a tudomány vagy a szépirodalom repíti el. Képes órákon át belemerülni egy történetbe, de amit a legjobban szeret, ha van kinek olvasni, felolvasni a meséket.

Megbeszélni is remek, de együtt élni a történettel, osztozni azon a világon, az valami egészen rendkívüli ajándék. A mesében élést nem lehet meghatározni. Ezek a percek önálló életre kelnek.

Pipő, amikor benne él a mesében, valóban elhiszi, hogy mesét teremt. Ő maga írja, alakítja a történetet. Hiszen a felolvasás is számít! Nem mindegy milyen hangsúlyt adunk a történetnek, kit hogyan személyesítünk meg. Az írás nem az ő műfaja, de olvasni szeret.

Az olvasás magányos dolog, még a felolvasás is az. Ez utóbbihoz nélkülözhetetlen magabiztosság nem más, mint hogy az ember a saját képességeiben bízik meg. Mondhatnánk abban bízik, hogy nem rontja el, de ez nem igaz. Ha igazán jól csinálja, nem bízik semmiben, csak csinálja. Ez a tudás nem eredendő, hanem folyamatában történik velünk. Nem tudjuk előre, nincs is honnan tudnunk előre.

Az olvasás szeretetét nem tudni hol tanuljuk meg. Valahogy jön magától a megértéssel, a mesevilágba való belépéssel.

Varázsolni fogok – gondolta Pipő, nem is egyszer. Segítek az embereknek megérteni a meséket. Elmesélem nekik, milyen ez a világ, az állatok és az emberek és azok az életek, amiket csak a képzeletünkben élünk meg.

Talán nem is kell ennél több – gondolta és hosszú-hosszú idő óta nyugodtan aludt el. Fejére húzva a takarót eldöntötte most nagy kalandra indul távoli földeken. Mielőtt az ismeretlen ország földjére lépett kezébe fogta a varázsdobozt és elhelyezte benne az első kincset: „Az olvasás szeretete”.

Nem tudta még hova vezet az út, de a dobozka ott lesz a kezében és ha kincset lel, elhelyezi azt benne, hogy ne vesszen el. Ennyit tudott csak és egyre mélyebben és mélyebben lélegzett, míg szépen lassan, kicsit félve, egyszercsak kilépett a földre.