Sasha

A barátom immár sokadik alkalommal sérelmezi, hogy Róla soha semmit nem írok, pedig írok én, csak, hát, ez nehéz...

Egyrészt személyes a dolog, másrészt nem arról vagyok híres, hogy kibeba következetes vagyok. A múltkor is feltettem egy képet, utána levettem, mert a hangulatom úgy diktálna, na már most nincs az az ember, aki ezt jól tolerálja, magyarázat ide vagy oda. Persze, van, aki kiszúrta, véletlenül, pont, meg is lepett:-)

Szóval, amikor összeomlott volna a világ Laci után, kimosott a szarból (ezért ne haragudj, néha vulgáris vagyok) és még mindig úgy gondolja majd' öt hónap után, hogy szeret, egyre jobban. És azt hiszem, a legtöbb, amit erre reagálni tudok, az az, hogy Köszönöm!

Életem legszebb sms-ét kaptam tőle: "Elképzelem, hogy hazaérek és az én ágyamban alszol... azt hiszem, ez lenne a boldogság."

Az élet mindenesetre baromi vicces tud lenni és igen, van, amiért haragszom, hogy van akinek ez kijárt és soha, de tényleg soha nem örült neki. Eltelt hét év úgy, hogy aludtam egy ágyban, amiről azt hittem olyannyira igazi, hogy nincs más és nem is lehet más, akkor flasheltem arra, hogy házasság, meg gyerek, meg ház, igazi ház a Pilisben. Nem volt benne semmi sem igazi, csak én hittem, hogy így van.

Tudod, csak van az a helyzet, amivel nem tudsz mit kezdeni. Harcolsz valakiért, utána meg ott van minden, amit szerettél volna, és nem tudod elfogadni, mert nem akarod megélni újra a bukást.

Tudom, én leszek a pszichológus. Zsófi erre most azt mondaná, ideje túllépni dolgokon.

Szóval, hacsak el nem hagy, akkor, kapcsolatban. Pedig a legelején elmondtam, becsülettel, ne legyél belém szerelmes!

És még annyit, hogy köszi. Lacinak, hogy volt, Józsinak, hogy van. Mert az számít, ami VAN, nem a múlt.

Tényleg, ezerszer is, köszönet! És millió puszi és leginkább elnézést MAGAM miatt:-)

Ez tényleg olyan nagyon nehéz, de most akkor álljon itt: Nem fogom levenni, ezt már tényleg nem, ha változnának a dolgok, akkor meg írok, blogot, leginkább:-)