Pályázatom egy non-profit szervezethez

Volt idő, amikor nem voltam teljesen kibékülve az egyházzal. Talán nem én vagyok az egyetlen, aki időnként megkérdőjelez egy-egy döntést vagy nem érti meg teljesen, hogy mi mit takar (gondolok itt az abortusz – vagy együttélés ellenességre). Sokszor lázadtam, sokszor mondtam azt, hogy ez így nem feltétlenül az isteni tanítás, nem feltétlenül jön vissza száz százalékban, amit Jézus mondott. És itt most nem arra gondolok, hogy a pápa óvszer-ellenes beszéde közfelháborodást kelt az Aids miatt, nem is arra, hogy betiltják a Da-vinci kódot és nem is arra, hogy ha együttélésben élsz szexuális életet, nem oldoznak fel, mert a házasság ellen vétkezel.

Ezekkel sem értek egyet, mert világi vagyok, mint oly sokan mások, de az elmúlt időszakban történt valami, ami közelebb vitt az egyházhoz, közelebb vitt magamhoz úgy, hogy ez az írás erről szól. Illetve némi magyarázattal tartozom az „Isten” című írás miatt is, mert azt semmiképp sem szeretném, ha ateistának titulálnátok, hiszen mélyen vallásos vagyok. Bár tény, nem formálisan történik az én vallásosságom.

És itt kellett elválasztanom magamban az egyházat a vallástól. Az, aki megpróbál keresztény-életet élni, számomra nem az, aki jelképesen teszi ezt, hanem, aki tiszta szívéből ad, szeretettel ad, magából egy részt, a szíve egy kicsiny részét, ami védtelen. Tulajdonképp nem arról szól, hogy eljárok-e templomba vasárnap és mennyi pénzt dobok a perselybe, lehet az is mélyen vallásos, aki egy életen át neveli a fogyatékos gyermekét vagy gondozza az idősödő szüleit. Az sokkal nagyobb dolog. És ez nem attól függ, hogy meg van-e keresztelve vagy fizeti-e az egyházadót. Tudom, hogy ez most nem is annyira új neked, még az is lehet, hogy hasonlóképpen gondolod, én mindenesetre hallottam már olyanról, aki egyetértett.

Nagyon kicsi vagyok ahhoz, hogy Jézusra hivatkozzak és már az alapértékeknél megragadtam, t.i. „Szeresd felebarátodat, úgy mint önmagad” vagy „Oszd szét mindened és kövess engem”. Sajnos nem pontos az idézet, de azt hiszem, így is felidézi benned az eredeti szöveget. Nekem már ez sem ment soha, az alap, hiába kereszteltek meg, hiába kaptam vallásos neveltetést. Ha komolyan gondolom ezeket a szavakat, akkor én nem vagyok arra méltó, hogy Jézus követője legyek, mert olyan nagyon ritkán sikerül igazából. Nem vagyok hozzá ELÉG JÓ.

Valahogy keletlen „tudathasadásomban” ezt hiányoltam az egyházban, az alapot, mintha valahogy elfelejtetődött volna, hogy miért vannak, miért létezhet egyáltalán egyház. Nem nagyon láttam, hova osztja vissza azt, amit kapott, miközben nyílván fenntartja saját intézményesült létét és nem nagyon láttam azt a szeretetet sem, amiről Jézus beszél.

Tegnap közelebb kerültem Istenhez a saját félelmeim által. Én nem vagyok elég erős ahhoz, hogy fogyatékos gyereket szüljek és neveljem, ahhoz sem, hogy időseket gondozzak és ahhoz sem, hogy bárkinek a sérülését magamra vegyem. Most kérdezheted, hogy mit keresek akkor a pszichológián? Hát, sokféleképpen segíthet az ember, leginkább annyival, amennyit még elbír.

Ha hinnék a reinkarnációban, azt mondanám, könnyű életet választottam, olyat, amiben sikeres lehet az ember ennek a világnak a mércéje szerint.

Megértettem, hogy igenis nagy dolog, hogy az egyház egy non-profit szervezetet támogat. Az már mindegy, hogy anyagilag vagy erkölcsileg vagy akárhogyan. De mert most a pénz az Úr, leginkább anyagilag. Azt, hogy ez milyen nagyszerű dolog, tegnap fogtam fel és ezáltal közelebb kerültem az egyházhoz.

Wass Albertet olvastam, szegény erdélyi gyerekek karácsonyi leveleit a Jézuskának. Tudod, az nagy dolog, hogy kabátot kér és „cvettert” vagy bakancsot, mert fázik a lába. És a Jézuska elhozza neki és ő hisz a Jézuskában, mert jó volt hozzá. A Jézuska, aki te vagy, amikor olvasod a levelét és ráírod a csomagjára, hogy Petike vagy Marcsika.

Azt hiszem innen kezdődik, hogy Isten saját képére teremtett minket és innen kezdődik az is, hogy annyi pénzt adok, amennyit adhatok, mert oda kerül, ahonnan hiányzik. Innen kezdődik a non-profit szervezet létjogosultsága és az is, hogy az egyház legyen a fő támogató.

Tegnap eszembe jutott a felvételim is ehhez a szervezethez, hogy szünetben kint dohányoztam és csak arra tudtam gondolni, mennyire izgulok. Nem is fogtam fel akkor, azokat az időseket, akik szeretet-otthonban, fogalmazzunk így, dél körül összegyűltek az ebéd szagára és várták, hogy mi lesz a mai menü. Mert ez a nap eseménye, tudod?

Egyszer, a barátom azt mondta, attól fél igazán, hogy egyedül fog meghalni, mint egy kivert kutya. Azért írom ezt le, hogy értsd, milyen nagy dolog annak pénzt adni, akinek már csak a napi ebéd maradt, mint a nap fénypontja, mert senkije nincs. És nagy dolog, hogy öreg napjaira van aki főz rá és biztosítja a fekvőhelyét, mert ha ennyit megtehet, akkor ez kutya-kötelessége. Nagy dolog árva gyerekeknek biztosítani normál körülményeket vagy fogyatékosok gyerekeknek ellátást.

Büszke vagyok az egyházra, aki támogatja ezt a tevékenységet, legalábbis Szatmáron és most érzem először igazán életemben, hogy van értelme kiállni emellett akár azzal, hogy elmegyek vasárnap a templomba. Van értelme megmutatni a világnak, hogy ugyanígy gondolom.

Az már mindegy, hogy megkapom-e az állást vagy nem. Ha sikerülne, úgyis csak annyit tennék hozzá, amennyit magamból hozzátehetek, a szervezetpszichológiát és a reklámot, kampányt, ha úgy tetszik. Mert én erre vagyok jó, ezt tanultam, ezt csinálom. Mert pénzt szerezni az ebédre, megfőzni azt vagy megtanítani valakit főzni, lehet ugyanolyan nagy dolog, mint tartani a kanalat, amikor etetsz egy idős embert, aki erre már saját maga nem képes. Mindenki hozzátehet valamit, amivel segít, még akkor is, ha az, aki a pénzt szerzi azt látja nagynak, aki a kanalat tartja és fordítva.

Azért írtam ezt le, mert évek hosszú sora hisztizek az ismerőseimnek, hogy mennyire fontos, hogy ne szard le az 1%-ot, amit odaadhatsz az adódból és van ez a „társadalmi felelősségvállalás” – divat a cégeknél, amit csak azért tesznek, mert elvárás az emberek részéről és mert ugyanolyan reklám, mint a fizetett, csak ezt még le is írja. Csak egy tollvonás az egész, amitől emberek élete függ. Tudod ez a hatalom és ez a hatalommal való élés vagy visszaélés fogalomköre is.

Tudom, hogy van, ami kamu és tudom, hogy ez is bemocskolódik, mint minden más, hogy mást ne mondjak a szervezett kéregetés kapcsán és bizony nem kevés támogatott szervezet zsebében eltűnik a pénz is, tudjuk. De ez egy másik történet.

A lényeg az, hogy évek óta először megláttam az egyházban az Isteni tanítást és ez nekem nagyon nagy dolog. Jó lenne, ha egyszerűen elmaradna a nyelvből a „Bort iszik és vízet prédikál”, én azt hiszem, legalább a szülővárosomban, már egész jó úton vannak. És azt hiszem, erre nagyon büszke vagyok, mint ahogyan a neveltetésemre is, egyre inkább, egyre jobban. Mert olyan értékeket kaptam, amit semmi más nem pótolhat és mert így élnek otthon, igaz kevésbé magas életszínvonalon, de ez nem jelenti azt, hogy kevésbé jól.