Isten

-          A szabadságért el kell veszítened mindent.

-           Úgyis csak rabszolgaság volt, a szeretett személy, a munka, ami megöl?

-           Száműzted magad, berácsoztad.

-           Honnan tudhattam volna?

-           Néha beszélgetned kell velem, onnan. Nem csak akkor, amikor bajban vagy.

-           Boldogtalan vagyok.

-          Mostanában túl sokat iszol.

-           Nem tudom, kihez fordulhatnék.

-           Nekem ne sírj. Emlékezz csak, te akartad. Elfelejtetted már, mi? Ez köztünk a különbség, én emlékszem mindenre, amit kértél. Most nincs más dolgod, mint hogy elviseld. Megint iszol, szép. Csalódom benned, az Univerzum mindvégig körülötted táncol. Megadok mindent, amit még képes vagy elviselni, erre kiborúlsz. És csak sírsz, mindig csak sírsz. Te vagy a legkedvesebb gyermekem, hiába hiszed, hogy nem hallom az imád.

-           Segíts.

-           Segíthetek, ha tényleg ezt szeretnéd, de lehet, hogy csak az út végén fogsz feloldozást kérni tőlem vagy akkor sem. Vigyázz, mit kívánsz. Nem tudhatod, mert nem fogsz emlékezni rá. Magad is elfelejted, rám végképp nem emlékszel, csak hiszed, hogy nem illúzió, ami veled táncol. Pedig van már mögöttünk tapasztalat, nem is kevés, de megcsalnak a magyarázataid. A társaid elhitetik veled, hogy nem vagy örök, annyira tudsz csak repülni, mint ők és te mit teszel? Nekik bizonygatod, hogy...

-           Hogy?

-           Hogy vagy.

-           A-ha.

-           Áhhh, te bolond. Én vagyok az Isten.

-           Ja-ja, bocsi.

-           Igen.

-          Jó bocsika, mondtam. Más?

-           Hát mit szeretnél hallani?

-           Azt, hogy én vagyok az Isten.

-           Az Isten én vagyok. Kicsit szedd már össze magad.

-           Okés, akkor ki vagyok én?

        Az, ami lenni szeretnél.

        Na, hagyjál. Ezt te sem gondolod komolyan.

-           Hát nem tudom. Mit gondolsz?

-           Vannak bukott angyalok.

-           Akkor írj, én hallgatok. Mindenki Margit. Van választásod!