Térkép az agyamban

Van egy kedves tanárunk, aki gyakorlat órát tart. Hadd ne fárasszalak azzal, hogy pontosan melyik tantárgy. Csak annyit mondok az első rész a MTA tagjánál jelesre sikerült, a második részen éppen csak átmentem, pedig én azt hittem, az utódjával állok szemben. És tényleg. Nem baj, az évfolyamelső is éppen csak átment, vígasztaltam akkor magam, de azért kellőképpen felcseszett ahhoz, hogy kikérjem az indoklást e-mailben. Indokolta. Csak akkor van nagy arcom, ha azt hiszem igazam van. Nyílván irritáló lehet. Vagyis azt mondom inkább vannak azok, akik olyan irritálóan okosak, nem igaz? Ha ilyen leszel, lesz aki szólni fog, hogy halló-halló, na persze, ha vagy annyira merész, hogy névjegykártyát osztogatsz a barátaidnak.
Ha nem, akkor nem szólnak, mert nem tudnád elviselni.

Többek között nem értettem soha, hogy miért jó, ha nálad butább emberek harsogják a füledbe, annyira jó vagy. Szinte folyton, mert kevés az önbizalmad? Vagy talán „szeretnek”-érzésed támad? Lehet. Persze nálad eszesebbel sem arany az élet, folyton elgondolkodtat és ha mindig fejtörőkkel traktálod magad, akkor egy idő után elfáradsz. Ha nem érted, idegesíteni fog. Közben persze fárad ő is, hiszen feladta magát, hogy értsd, megértsd.
A legyünk egy szinten, tisztességes, na persze, ha találsz olyat, aki veled pontosan vagy megközelítőleg egy szinten van. Ha sikerült, mindenképpen szólj.

Tehát, mentális reprezentáció, itt tartottam (nem mondtam még?, nahát...) és a tanárnőnél, aki gyakorlatot tart abból, amit a nagyok elméletben kérnek vissza. Már nem fenyegetett a veszély, hogy nem mész át, ha nem hallod minden szavát, mégis maradtunk az óráján, t.i. jegyzetből irat. Na persze, használhatsz mindent, azt a néhány száz oldalt biztosan, amit eddig tanultál, csak legyen időd kikeresgélni. Vagy megírhatod fejből is, ha akarod, ha annyira jó vagy. Vagy másolhatsz. Azt csinálsz, amit akarsz. Bár, hogy sikerüljön, értened kell, hogy mi a kérdés. Időd pedig meglehetősen kevés van.

- Hoztam egy tükröt! – jelentette ki. Na ki az a bátor jelentkező, aki részt vesz a kísérletben?

Nem tudom, ismered-e az érzést, amikor annyira magabiztosan járatni akarod magad egy csoport előtt, hogy olyanra vállalkozol, amiről fogalmad sincs. Nem tudsz semmit, de jelentkezel, mert bízol magadban vagy a többiekben, hogy nem baj, ha béna vagy, vagy mégis inkább magadban, hogy ha béna is vagy, azt is eladod majd valahogyan.

Kinevetni nem fognak, előbb-utóbb mindenkinek eljön az ideje, kivéve ha nagyon sokan vannak egy csoportban. Na persze, ha nagycsoportos vagy, akkor nem ugyanaz, mintha kiscsoportos lennél vagy egy team tagja, ahol mindenki résztvesz a játékban. A gyerekekben az a jó, hogy tudják, melyik szerep az övék. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne szeretne mindenki hercegnő lenni, csakhogy a dolog nem úgy működik, hogy ha elég jó vagyok parasztlánynak, akkor jövőre kiérdemlem, hogy én legyek a hercegnő. A hercegnő elbukhatja a hercegnő szerepet, de ahhoz, hogy egyáltalán az lehess, azzá kell válni egészen és akkor talán megkapod az esélyt, hogy eljátszd.

Na, a tükör hallatán majd kiesek a padból. Ez menni fog. Persze nem tudom, mi is lesz, de a tükörrel nem lehet baj.
- Jöjjenek közelebb a többiek is, hogy jól lássák – mondja. Akkor már tudom, hogy hajaj, de már mindenki ott van, nem léphetek vissza. Persze, a kiváncsiság jobban hajt, nem is lépnék vissza az utolsó pillanatban.

Kísérlet:
Végy egy lapot labirintus-rajzzal (magadnak is rajzolhatsz). Tedd le az asztalra, a tükröt is, úgy, hogy látsd benne a rajzot. Fogd meg a ceruzát. Egy tiszta fehér lappal takard el a labirintust, ami az asztalon van. Csak a tükörben láthatod. És most haladj a ceruzával a labirintusban balról jobbra. De csak a tükörben nézd, hogy haladsz.

Húzom is a kis vonalamat balra, de csak lefelé megy az a rohadt vonal. Nem értem. Újra. Nem értem, újra. Nyílván azért van, mert nem az igazi képet látom, hanem a tükörképet. Ezt még fel is fogom. De megfordítani mégsem tudom, mert a szemem elhiteti velem, hogy látom. És tudom, hogy a tükörképet látom, tudom, hogy meg van fordulva, mégsem úgy fordítom vissza, hogy megkapjam az eredetit. Pedig tudom, értem, és mégis gyakorlatban csak 90 fokban fordul az agyam☺

Amúgy ez a fordítós dolog jobban megy akkor, ha művész vagy, esetleg annak készültél egyszer, attól függetlenül, hogy meddig jutottál a pályán.
Hiába, vannak született tehetségek és vannak, akik eleget gyakorolnak. Azt hiszem, pont a született tehetségek gyakorolnak eleget, nem többet, nem kevesebbet. Valahogy ráéreznek, valamiből mennyi kell, valami mennyire kell...

Hozzáfűznivalód, ha van, szeretettel várom a megjegyzés-rovatba☺

(Kiegészítés: a kísérlet eredeti változatában a bilateriális traszfer – hatást méri, az ábra pedig egy labirintushoz hasonló geometriai alakzat, nem pontosan ugyanaz, amit leírtam, ámbár, remélem érted, hogy miért van ez így).