- Nem értem, mi van vele. Nem szokott így megbámulni embereket - mentegetőzik nagypapa, amikor rámosolygok.
- Semmi baj - mondom nyugodtan és megsimogatom a kis kezét. Eldumálgatunk vagyis csak én beszélek, de olyan, mintha válaszolna. Szinte látom a szemében. Különös dolog ez, a gyerekekkel is van szimpátia első látásra.
Amikor néz egy gyerek, akkor néha azt nézem, mit néz. Ha a fejem fölé néz, eszembe jut, talán tényleg látnak valamilyen energiamezőt kicsi korukban, amit manapság úgy hívunk, az emberek aurája. Vajon mit lát?
Lassan nyújtózkodik - vegyem ki a kocsiból, vegyem fel. Nem lehet - megmagyarázom - és érti.
- Beszél már? - kérdezem óvatosan.
- Nem beszél. A bátyja már elmúlt két éves és ő sem beszél.
- Értem.
Leszállnak. Cukiság szomorúan néz vissza a gyerekkocsiból, tesó integet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése