Mostanában oly mértékben megemelkedett a halálhírek száma, hogy kénytelen vagyok egy bejegyzést megejteni erről a témáról. A média, mint valami eszét vesztett hajszolja a "lemészárolta a családját", "öngyilkos lett" tipusú híreket. Persze nem értik, az okokat kutatják, tippelgetnek. Már arra sem veszik a fáradságot, hogy szakértőt szólaltassanak meg.
Én sem vagyok az és mélységesen elborzaszt, amikor valaki épp a legszorosabb köteléket vágja el, t.i. a saját családja ellen fordul, gyilkol vagy a saját életének vet véget. Az viszont megletősen kellemetlenül érint, amikor ezt összemossák olyan betegségekkel, aminek semmi köze hozzá. Elképedek, hogy egy egész ország csámcsog valakinek a legnagyobb nyomorán. Neki, ha magával is végzett, már mindegy, de akár gyilkosság, akár öngyilkosság olyan mélységes átokkal sújtja a hozzátartozóit, amit egy életen át cipelhetnek tovább.
Nem kell a média ahhoz, hogy egy életen át rémálmok kísérjék, mit tehetett volna, hogy nem látta?
Ide jutottunk, ez a hír. Lemészárolta a saját családját, utána magával is végzett. Minél idősebb vagyok, annál mélyebben hiszek újra a hit erejében, ami ellen fiatalabb koromban tiltakoztam. Ha csak kicsit is megtanulod tisztelni az életet, az Istent, akkor nem visz rá a lélek, hogy ilyet tegyél.
Az emberek önmaguktól valahogy nem képesek megbecsülni az életet. Beleőrülnek a saját hajszolt tévképzeteikbe. Hogy miért van így, azt nem tudom. De azt tudom, hogy nincs az a külső szakember, aki megmenthetné a lelked, ha megölsz egy élőlényt, mert belőled is meghal egy darab. És itt nem az a lényeg, hogy a börtöncellában sínylődsz vagy a pszichiátrián csinálnak szivacsot az agyadból. A lényeg az, hogy nem erendően születünk bolondnak, a hajlam megvan, de kell a folyamat, ami eddig eljuttat.
Remélem, annyi preventív jellege mégis van a dolognak, hogy aki hallja, megáll egy pillanatra és befelé tekint. Vajon ő maga az őrület hányadik fokán áll?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése