Lomtalanítás

Ebben az évben tényleg tiszta lappal indultam, nevezzük csak így: tabula rasa. Kitöröltem minden eddigi emlékem és eldöntöttem, ha nagyon fölösleges műszaki dolgom vagy bútrom nincs is, de használt ruhám, amit már soha nem veszek fel, van, azt kitehetem.

Gondoltam mindezt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a nálam szegényebbek majd megtalálják és milyen jó lesz. Az önös érdekem ebben nem csupán a jótét lélek önigazolása, hanem úgy véltem, nem kell elvinnem egy templomig, ahol tényleg a szegényeknek adják.

A dolog bukott. Ott, hogy elfelejtettem, ma van ez a nap!

És milyen jó döntés volt ez az elfelejtem, igazából.

Jövök haza és mit látok? Komolyan mondom, az utcámban végképp tobzódtak a szegényebbnél szegényebb emberek, akik kiskocsival/furgonnal felpakolva hordták össze a családi örökséget.

Igen, sajnálom, hogy ezt leírom, de leírom a nevemmel és bármikor vállalom.

Többek között ezért nem állok az index oldalán, amikor védi a cigányokat. Többek között ezért nem lennék baloldali, akkor sem, ha rámszakadna az ég.

Most írhatnám azt, hogy már Márai is megírta, amikor arról beszél a háború után voltak emberek, akik az ott hagyott lakásokból mindent ellopkodtak, utána meg eladták. Ő volt annyira kultúrált, hogy nem érhetek fel hozzá. Mert nem írt fajt, fajtát, ahogy tetszik.

De ez csak az, amíg végig jövök az utcán. Hazaérek és a mi házunk előtt is ül már valaki a lehordott fotelben és vigyázza a lehordott dolgokat. Mindig van egy lomtalanított fotel, tényleg.

Plusz kör lesz ez az egyházhoz, újabb sarkallatos pont az életemben (nem érdekel, hogy a sarkallatos, igazából sarkalatos, akkor, amikor a sarkallból indul ki, köszi, tudom), mert legalább azt biztosan tudom, hogy ott jó helye lesz.

Ennyi.

Lehet támadni, meg minden.