Bohócvilág

Van egy régi bejegyzésem, ami oly nagyon érthetetlen, hogy újra elő kell vennem, át kell dolgoznom egy kicsikét:-) Hozzá egy Zorán feldolgozást teszek fel, ami szerényen jegyzem meg, ügyes próbálkozás Sting után.

Minden gyerek szereti a bohócokat. A szülői társadalom legnagyobb tévedése ez. Én mindig azt gondoltam, nem is viccesek, csak hülyét csinálnak magukból. Az emberek meg nevetnek. A bohóc is nevet saját magán, így megy ez. A normális világ származéka. Megtanuljuk, hogyan kell.

Akkor gyerekként, valami félelmetes undort éreztem. De olyan undort, amit az ember nem felejt. Felnőtt fejjel, amikor rájöttem, nem vagyok egyedül az érzéssel, pár évre félre is tettem Sartre Undorát. Úgy élte meg, olyan bátorsággal élt benne, amire én SOHA nem lennék képes. Gyermekként sem, sokkal kevesebb ismerettel. Ez bolond, konstaláltam és mentem tovább. De most újra előveszem!

A bennünk lévő gyermeket elvégre is, újra és újra élni kell.

Szóval ott nevettek azon, ami nem is volt vicces. A felnőtt és a gyerek. A bohóc felfestette az arcára a mosolyt, de a szeme szomorú volt. Apát rávettem, hagyjuk a szórakozást. Akkor már tudtam, hogyan kell. Kicsit ordítani kell hozzá, sírni kell, hogy fáj. Apa majd sajnál.

Többet nem mentünk cirkuszba, apukám nem értette, vagy értette?

Tudod, néha olybá tűnik, értette. De ezekről a dolgokról nem beszélünk.

Hiába az a hitvallásom, most kell, amíg élünk, most kell. Valahogy nem visz rá a lélek. Talán nem is emlékszik már.

Nézd csak, mennyi vidám bohóc a videóban, akik a szívüket adják....

Írok majd vidámat is, eskü:-)