Szeretnék mindenkitől elnézést kérni. Olyan dolgokat engedtem meg magamnak, amiről még én sem gondoltam volna, hogy én vagyok. Köszönöm, hogy volt, aki hozzájárult és közben azt látta csak, meddig jutok, mert tudta, hogy vissza fogok térni. Nem köszönöm annak, aki úgy figyelte a szárnyalásom, hogy agyonütött egy parittyával vagy lelőtt sörétes puskával, nem tudom, talán ez utóbbi. Állítólag azért kellett lelőni, mert túlságosan elszálltam. De ez lényegileg mindegy, mint ahogyan az is, hogyan halsz, a lényeg a halál. Azt nekem ne magyarázza senki, hogy a halál lehet szép. Legalábbis élő ember ne próbálja megmagyarázni.
Tulajdonképpen nem történt semmi, azt mondják, lehet újjászületni. A következő életemben ezért a vicces arcocskámra gyúrok, de csak szerényen. Mint láthatod, kitűztem a célt. Megcsinálom, mert mindig megcsinálom. Nem azért, mert el vagyok szállva magamtól, esetleg qrvanagy az arcom, hanem azért, mert így akarom és mert vannak jó tulajdonságaim, mint például az, hogy szeretnék jobb lenni. A fontos dolgok mellett pedig hajlandó vagyok kitartani, sokáig. Azzal most nem terhellek, hogy miben. Sok mindenben. Lehetnék jobb ember – ez még az apukám kivánsága, hogy csak ez a lényeg, a többi nem számít, de még ez sem sikerül. Ugyanakkor próbálkozom, már ez is elég.
Tehát nem hazudok tovább és elmondom az igazat: tényleg csak wannabe-pszichológus vagyok és egyáltalán nem biztos, hogy egyszercsak igazi, jó szakember leszek, ha leszek egyáltalán, valamikor.
Ez itt nem a bolond blog, bár néha annak tűnik, mert jó kicsit kiszállni a mókuskerékből és bolondok házát csinálni, amikor mindenki elmondja, amit gondol és nem fél attól, hogy ez őt a jövőben hogyan fogja majd mínősíteni, milyen színben fogja feltűntetni. „Mit gondolnak majd az emberek?” Hát semmit, maximum, hogy süsü bolondság vagy hogy bolond lyukból bolond szél fúj, ennyi, de ettől még nem vagy bolond!
Nem vagyok hülye. Amikor eljátszom a szőkét, néha tényleg nem tudom az igazságot, de álarc mögé bújok, aztán rájövök, ez sem jobb, mert alapvetően senki nem hiszi el, hogy hülye vagyok, inkább feltételezi, hogy szívatom. Ezt még mindig nem sikerült megoldalom és mert magának mindenki jobban hisz, nem is foglak a továbbiakban győzködni arról, hogy gondoltam, hogy értettem.
Ha többet értettél, akkor jobban ismersz, több időt töltöttünk együtt, ha kevésbé, akkor nem írok jól. Egy ideig ez is nagyon fontos volt, a visszaigazolás. De mert nem igazol vissza senki azon kívül, aki szóban is elmondja, azt hiszem a legfontosabb ebben a bejegyzésben az, hogy naplót írok. Régen is azt írtam, csak akkor nem láthatta senki. Attól, hogy most bárki láthatja, nem változott semmi. Csak a lényeg számít, hogy ez egy napló, nem más. Persze törekszem arra, hogy teljesítsem édesapa álmát, de ha néha kevésbé sikerül, hát akkor, kérlek, ne haragudj.
Nem vagyok jobb semmivel, rosszabb sem, csak más. Változom azáltal, hogy írok, talán fejlődöm is, ha visszafelé néha, az az én bajom, talán majd egyszer tudom rá a gyógyírt, de még nem jutottam eddig. Ahhoz meg kell halni és újjászületni, újra és újra. Addig tart, ameddig tart. Ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése