Hétvégén hallgattunk egy kis Chopint. Nem azért, mert stresszelem a barátaim a hülyeségemmel, hanem azért, mert Amelié csodálatos életében ott van Chopin. És én nem is tudtam. Eszembe jutott a történet, amikor jártam Chopinnel, én csak így hívtam és feküdtem a zongora alatt, mint George Sand és amikor meséltem - a barátaimnak -, hogy nem vagyok igazi Sand, mert ők összeházasodtak, akkor kiborúlt egy kancsó víz. Csak úgy magától, nyílván azért, mert rosszul tettük le. Igaz, addig semmi baja nem volt a tartásával.
Még jó, hogy nem hiszek a szellemekbenJ na jó, igazából hiszek, amikor elkezdtem látni őket, akkor jártam először pszichológusnál. De ezt majd máskor írom meg, hogy miért hittem, hogy dilis vagyok. Szóval, összességében véve, hiszek, de már sokkal kevésbé félek, mint régen. Vagyis de, azért még most is frászom van, de ezt a kancsós történetet semmiképp nem sorolnám ide. Amúgy, abban meg aztán tényleg végképp nem hiszek, hogy a történettel megidéztük George Sand szellemét. Remélem, idővel észreveszi, hogy alig hallgatjuk a zenét, amit szeret és hazaköltözikJ
Jesszus, ez valami egész más lett, mire befejeztem a mondatot. Mondták már, hogy „Ezmiafos?” és ilyenkor bólogatok, persze nem akkor, amikor az üzenetnek konkrét címzettje van. Nyílván, ilyenkor más nem érti a hivatkozást és a mozaikszavakat sem. Hanem akkor, amikor elkezdem a mondatot és nincs vége. Én így vagyok egy kerek egész, nézzétek el nekem. Na most erre milyen címke menjen? Tudom már! Megtaláltok minden hivatkozást a szövegben, de a zene azon a napon, amikor írom, mindig mai kedvenc. Később is megtalálható, ha nem jársz itt éppen akkor, amikor írok, mert akkor beleírlak. Így írok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése