Építő jellegű kritika

(...a demokratikus vezető jellemzője)

Tegnap a következőket tudtam meg magamról. Csak a szakmai blog számít, ezért, ha azt akarom, hogy ne csak a barátaim olvassanak, akkor szakmai blogot csináljak. Sőt mi több, ha egyáltalán valaminek van értelme, akkor az nem ez, amit csinálok.

Persze védekezem én, hogy ugyan már, még két hete sem megy ez a blog és szerintem fejlődöm, meg amúgy is, olyan kritizáljon, aki csinálta már, de ez mindegy is, azt hiszem.

Az emberek szeretnek véleményt mondani, még akkor is, ha egyébként fogalmuk sincs arról, hogyan kell jól csinálni. És ez jó, mert jön visszajelzés, ami fontos ahhoz, hogy fejlődj, hát ha nem más, majd magad kitalálod, hogy hogyan.

Azt hiszem, borzasztó nehéz építő jellegű kritikát mondani. Nekem sem megy, csak ritkán. Az kell hozzá, hogy magammal rendben legyek, méghozzá nagyon. Ha magammal csak egy kis bajom is van, akkor azt ki fogom vetíteni és romboló leszek. Őszintén szólva, nekem az is siker, amikor észreveszem, most romboltam, igaz, a bocsánatkérés már sokat nem segít, mert a másik összetört, azt pedig nem lehet visszacsinálni.

Nehéz megtalálni a hangsúlyt, az érveket, a felkínált alternatívákat a változtatásra, az abban való bizalmat, hogy képes rá, nehéz a kiadott munkát mínősíteni és nem az egyént. Nehéz úgy előadni, hogy hiszel az emberben és tudja sokkal jobban csinálni. Nehéz segíteni neki.

Fikázni mindig sokkal-sokkal könnyebb vagy elmondani, hogy ez szar. Pedig milyen egyszerű dolog ez igazából, nem? Ahelyett, hogy „Nem elég jó” van egy másik, ami jobban működik: „Lehet ezt jobban is és tudom, hogy te képes vagy rá. Ha nem tudod, hogyan, akkor segítek.”

Na és itt bukik el a dolog, ha nincs jobb alternatívád vagy legalább olyan, amit te annak hiszel, akkor ne kritizálj. Ha már kritizálsz, akkor meg segíts jobbat alkotni. Így lesz egy jobb munka és egy jobb ember melletted vagy az írányításod által és nem úgy leszel jobb te, hogy a másikat töröd össze.

Hidd el, pontosan tudom, miről beszélek. Minden oldalon voltam már és sajnos a rossz oldalon voltam többet, épp ezért tudom, milyen fontos átevickélni a jó oldalra, legalább néha. Ha meg engem törnek össze, akkor megpróbálok a lehető leggyorsabban felállni és megpróbálni újra, az már mindegy, hogy ehhez nem kaptam segítséget, majd rájövök magamtól. Járni is így tanul az ember, nem törődünk a lelkünkkel, csak csinálni kell.