Izácska

Csak hidd el!

2011-09-13T20:25:00.005+02:00

Óh, hát nem gondoltam volna, hogy írok még, ráadásul egy verset.

Nem lett valami fényes, belátom, de én attól még szerethetem, mert az enyém.

Csak hidd el! Csak hittel!

Félelem az egyedülléttől, a magánytól

Félelem, hogy nem tartozom senkihez

hogy értem már, soha már

nem jön ő, a nagy ő.

Csak hidd el! - súgja fülembe valami...

titkos gondolat lehet,

vagy anyám szavai ezek?

Aki neked van rendelve, azt el sem kerülheted.

És hogy válasszak? Ki az, mondd?!

Az első fennakadásnál hagyjam ott?

Időt kell adni az "igen"-nek.

Talán harcolni kellene vagy elengedni.

Nem tudom. Nem értem, hogyan és meddig vagyunk valaki mellett.

Meddig rendel oda az ég.

Miért kell továbbmenni vagy miért kell maradni még?

Azt mondták nekem egyszer:

Egyszercsak túlszenvedi magát az ember.

Igaz, azt nem mondták, utána mi várható...

Élsz vagy belehalsz, ez várható.

És a döntést mi segíti elő, vagy mi könnyíti meg?

Élni, meghalni, ugyanegy.

Ha eldöntöd, hogy élsz és valakit szeretsz,

és tényleg elhiszed, hogy tiszta szívből teszed ezt,

akkor fájdalmat okoz neked

egyszer, biztos.

Mivel foglalkozol?

2011-09-08T20:40:00.006+02:00

Ma megkérdezték tőlem, mit írok mostanában. Az első válasz, ami felmerült bennem, az volt, hogy Facebook-bejegyzést.

Posztolni tanulok és az is egy szakma tudod, nem is olyan rossz szakma.

Tiszta marketing, kommunikáció. Bár a kolléganőm szerint, tiszta pszichológia az egész.

Hát nem tudom :)

Szingliség

2011-04-27T23:48:00.004+02:00

Nem tudom, miért olyan nehéz újra nyitni az emberek felé. Hiszen teljesen normális, hogy sérülünk, hogy szeretünk és csalódunk. Nem is lehet ez másként. Minden párkapcsolatba, még ha igazi, még ha jó is, bejátszik a megalkuvás és az ember egy idő után azt mondja, akkor inkább vagyok egyedül, minthogy hazugságban éljek.

Hazudni másoknak, hazudni magunknak, ez vele jár, nem hibáztatható senki. Aztán, amikor eljön a pillanat, hogy tényleg érzed a magányt, megpróbálod újra, hátha most összejön. Hátha egyszercsak, úgy hirtelen, váratlanul, pont összetalálkozol azzal, akit neked rendelt az ég.

Nem tudom, később milyen nehéz. A harmadik X és néhány csalódás után, az ember bezár. Azt hiszi, hogy nyit, hogy most tényleg őszintén megpróbálja, de csak ugyanazokat a jól átgondolt sémákat mondja el, ugyanazt, amit egyedül már bőven volt ideje átgondolni, amin ő már bizony nem akar változtatni.

Ha olyan nagyon megéri egyedül élni, akkor miért nem jó így? Ha viszont nem az, akkor miért félünk annyira kockáztatni, megpróbálni és nem a bevett sémák szerint csinálni?

Nem tudom. Meglep, milyen sokan vannak az ismeretségi körömből egyedül, milyen nehezen alakulunk már, milyen nehezen vesszük észre, hogy valaki a rengeteg bántásunk ellenére is kitart mellettünk és szeret. Persze, sohasem mondaná, nem arról szól a kapcsolat, ezt még idejében tisztáztuk.

De mire fel ez a rengeteg félelem, ez a bátortalanság? Mire fel a "meg sem próbálom", ha így sem, úgy sem veszíthetek semmit? Maximum egy újabb sérülés, egy újabb pici halál a csalódás után, amikor megpróbálod összekaparni magad és eldöntöd, van tovább. De nincs, később rájössz, hogy nem ugyanaz, hogy a csalódást, a tapasztalatot nem törölheted ki, meghatároz, akár tetszik, akár nem.

Az érzések meg olyan nagyon bonyolultak, hogy nem is érti őket igazán senki:)

E-Commerce rendszerek

2011-04-10T00:04:00.005+02:00

Legutóbbi munkám itt olvasható: E-commerce rendszerek

A párkapcsolatok dinamikája

2011-03-08T21:25:00.002+01:00

avagy gondolataim e témakörben:)

http://tud6.com/a-parkapcsolatok-dinamikaja/

Figyelem

2011-02-23T21:27:00.001+01:00

Egyre lassabban írok e-mailt. Egyre kevesebb benne a vessző. Egynél többször olvasom át azt az alig néhány sort. És ez mind azért, mert jobban odafigyelek arra, amit írok.

Felhívás keringőre

2011-02-16T23:12:00.004+01:00

Kedves Olvasók!

Valamit adni kell itt is, mert ez a napló már kötelesség, kötezettség, név. Nem szünhet meg, mert csak ide nem merem leírni, mi is az, ami tényleg kapcsolatos velem. Nyugtasson meg, máshova se'. Soha sehova nem írok le semmit. Őszintén magamhoz. A teljes igazságot. Egész egyszerűen senki sem bírná el. Én sem. Leginkább én nem.

Pipő és a rózsák

2011-01-30T15:09:00.005+01:00

Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?
Író.

Aztán jön a rengeteg megalkuvás. Lehetsz jó annak a pár embernek, aki kiváncsi rád, csak úgy, feltétel nélkül vagy éppen azért, hogy maga is elmondhassa, mennyire nem látod jól. Általában ez a lényeg, jól megmondják. Elhiszed, felveszed, átalakít.

Nem igazán számít. És most már azok sem, akik letérítettek az útról, hogy higgy magadban, mert ez fontos. Valahogy a környezetednek ez felelőtlenül tökmindegy dolog vagy szinte mindig jobban tudják. Évek kellenek, amíg felfogod, hogy felesleges vitatkozni, és harcolni, és bizonyítani.

Évekig tart, amíg olyannak is Boldog szülinapot kívánsz, csak úgy tiszteletből, aki sohasem volt a barátod. És feltétel nélkül teszed ezt.

Évekig tart megérteni, hogy már nem akarsz hazugságban élni, mert elhiszed és átírod a saját valóságod ezáltal.

Olyan világot akarsz, amiben tiszta tudsz maradni. Évek, évek, amíg szívesebben maradsz egyedül, mint hogy megalkudj magaddal, mert a szükség fontosabb. Megalkudj félelemből, mert azt hiszed, elmúlasztod és az rossz döntés.

Egyszercsak rádköszönt, hogy újra feltétel nélkül bízol magadban, mint egy gyerek. Tudod, érzed, mi az igazság. Ha ügyes varázsló-gyerek vagy, akkor elhiteted a többiekkel, hogy van kiben hinni, ha nem, akkor a felnőttek jól megmondják. Beléd látják, hogy most megcsúnyúltál.

Életem első hosszú utazást megélt rózsája megérkezett hozzám. Volt már majdnem mindenféle, romantikus, túlreagált, kötelességből kapott, alkalom diktálta és volt olyan is, ami mindig csak rózsának készült, de sohasem sikerült azzá válnia.

Amikor ránézek, látom az utat, amit megtett. Távolról érkezett és megviselte a nagy hideg. Végülis tél van, mit vártál?

Megtartom őket, mert emlékezni akarok, hogyan látnak azok, akik hisznek valamiben, ami én vagyok. És azért, mert szeretném, hogy körülvegyenek az emlékeim, hogy itt legyenek velem.

Hiába emlékeztet az apám, hogy ugyan pakoljam már el, mert a férfiak hamar levonják a konzekvenciát, hogy nem szakadtál el, nem zártad le, satöbbi, satöbbi, képtelen vagyok megválni magamtól. Hiszen az emlékekből lettem én, a túlhaladott, egyedülálló, magányos. A rossz döntésekből építkezik a jelenem, a valóságom. Hiszem, hogy ez számít. A stációk, ahol megváltozol, mert elesel a kereszttel. Valaki segít, felállsz és haladsz tovább. Mert menni kell, csinálni kell, a valóságot. Meg kell teremteni, magadból, hogy élni tudj, elfogadni és nem haragudni, sohasem haragudni, azokra, akik jól megmondják, hogy már nem ismernek rád. Megváltoztál.

Ajándék

2011-01-24T20:41:00.006+01:00

Jobb szeretem azt hinni, vagyok annyira titokzatos, hogy senki nem ismer igazán. Sokan gondolnak sokfélét, de olyan ember, aki a lelkembe lát, meglehetősen kevés van.

V. ajándékai mindig kiborítanak valahogyan. Rólam szólnak és ő is tudja, hogy rólam szólnak. Ezért a tavalyi ajándékát fél év után sikerült elővennem. Hogy miért pont most, azt nem értem. Tulajdonképpen nem készültem önvizsgálatra és arra sem, hogy utazást teszek a lelkemben. Egyszerűen olvasnivalót kerestem és több napon keresztül készültem rá, hogy nekikezdek. Tudod, az a lassú megfontolt felkészülés a dolgokra, amikor először csak odateszed az asztalra, barátkozol a könyvvel, aztán két nap múlva eszedbe jut a metrón, jó lett volna betenni, de helyette valami gyenge, ingyenes információáradattal beéred.

Estére már nagyon vártam, hogy leüljek és olvassak. Olvassak, az olvasás szeretetéért.

Eddig tartott, le kellett tennem. Sokkol. Eszembe jut az a féléves mondat, hogy "Azért kapod ezt a könyvet, mert amikor olvastam, rád emlékeztetett." Az író határon túli magyar.

Elovasom a borítót, idézek: " Egy és ugyanazon nyelv. És mégsem egy. Üvegfal. Más-más kultúra. Életérzés. Lelkület. Itt mások a férfiak, és mások a nők. Ott az emberek azt mondják egymásnak, amit gondolnak. Mert egymáson kívül másuk sincs."

Első oldal: "A tevést köszönöm neked. A cselekvés kényszerét, azt! Csinálni, csinálni! Erről szól az életed."

Ötödik oldal: "- Ma megkaptam a magyar állampolgárságot - felelt Klára.

- Hát látod, ez egy ilyen ország! ... Minek jöttél ide?"

Letettem a könyvet, azt hiszem, félelemből. Utoljára Satre volt olyan hatással rám, hogy félni kezdtem, már ami a szépirodalmat illeti. Felhívtam, akitől kaptam. Gondoltam, elmesélem, milyen fura véletlen, hogy pont most vettem elő a könyvet, pont most. Nem hiszek a véletlenekben, mert minden mindig összeillik, minden apró mozaik, ha egy kicsit is figyelsz. Tudtam, hogy nem fogja felvenni. Sohasem veszi fel és én mindig megvárom, amíg hangpostára futok, mindig. Valahogy reménykedem, nem értem, miért, hiszen tudom, már amikor felveszem a kagylót, mi fog történni. Mégis megpróbálom, hátha most másként lesz. Hátha azonnal, rögtön el tudom mondani, a pillanat hevében és nem akkor, amikor már átgondoltam, lecsendesedett bennem, amikor visszahív.

13

2011-01-20T21:31:00.003+01:00

Ma letettem az állampolgársági esküt.

A véletlenek együttállása: ez a 13. évem Magyarországon, az eskütétel a Teréz krt. 13. szám alatt volt, 13-an voltunk és én voltam a 13.

Általában szerencsés szám a 13 az életemben, legyen ez most is így. Én vagyok a 13:)

Megható volt, leginkább a Szózat, így most olyan tartalmat veszek át a youtube-ról, amit nem szoktam, egy mélyen vallásos éneket, ami a régi népi himnusz is egyben.

Lehet mondjuk ehhez katolikusnak kell lenni, hogy az ember ismerje, mert a legtöbb alkalommal elhangzik a templomban még most is. Ez a kedvencem, azért kerül most ide és még azért is, mert a végén meggyőződésed szerint kell vagy nem kell elmondani, hogy "Isten engem úgy segéljen!"

B.U.É.K.

2010-12-31T19:49:00.002+01:00

Az elmúlt év legjobb írása ezen a blogon (visszajelzések alapján) A tökkel ütött lány és a béka meséje volt. A párkapcsolatomról szólt, ami meghatározta az elmúlt időszakot. Jó sok idő eltelt és úgy érzem, begyógyult minden, ami ezzel kapcsolatos.

A mai este, a buli előtt, azzal telt, hogy átolvastam, mi született meg bennem ebben az évben. Többek között, blogot írni ezért is érdemes. Határoztam, írom tovább, mert örömmel tölt el és néhol azt gondolom, született egy-egy jó írás. Ha csak egy jó írás születik, már megérte. És nincs is annál jobb, mint elolvasni valamit, amit már rég elfelejtettem és azt érezni, hogy ez jó.

Én írtam és jó, tetszik, ez a legfontosabb. Az, hogy mások mit gondolnak, érdekel, hogyne érdekelne, de soha nem okoz akkora örömet, mint ha idősebben, kritikusabb szemmel még mindig úgy érzem egy általam létrehozott dologról, hogy vállalni tudom, most is, mindig.

2010

2010-12-04T00:19:00.004+01:00

Valahogy halandóban van ez a blog mostanság. Talán, mert nem élek, nem élek igazán, ösztönösen, nem félve attól, mi vár rám, ha felkelek reggel. Megijedtem. Talán rendjén is van így, hogy az ember számol a holnappal, talán nincs. Van bennem valamiféle megfoghatatlan félelem attól, hova vagyok képes sodorni magam, meddig vagyok képes elmenni.

Ebben az évben sikerült megismerni a saját határaim. Ez éppen jó arra, hogy az ember tudja, hol van az a pont, ahonnan nincs tovább. Hálás vagyok a tapasztalatért, amit talán egyszer végképp feldolgozok (most még nem) és hálás vagyok azért is, hogy sikerült megélni ezeket a mélységeket. Legfőképp annak a két embernek vagyok mégis hálás, akik nem tudtak elengedni, akik visszahoztak. Nekik fogom megköszönni az életem az idei ünnepen és ezt, már nagyon-nagyon rég meg kellett volna tennem.

Volt bennem egy olyan hitvallás, hogy a halálig kell menni. Nagyon sokszor hangoztatom azt is, hogy aki megéli a választást, értem ezalatt, hogy az életet választja, abban megváltozik, átíródik valami. Majdnem mindegy, hogy egy baleset, egy betegség, tudatos élet-ellenesség vagy a véletlen sodorja addig, amíg el kell döntenie, hogyan tovább.

Arról soha nem beszélek, hogy megváltozni, meghatározni a változás irányát, már jóval keményebb dolog és nem is biztos, hogy sikerül. Előfordulhat, hogy ugyanazokat a köröket járod újra, mert nem értetted meg vagy egyszerűen csak elfelejtetted az okokat VAGY és talán ez a legfontosabb, nem tudsz más lenni, mint amilyen vagy.

És akkor eldöntheted, hogy csak félig-meddig élsz vagy addig hajszolod magad, amíg újra és újra átírod a saját valóságod. Vagy nem írod át és akárhogyan is, úgy fogod végezni, ahogyan azt már jó előre kitaláltad.

Életközepi válság

2010-11-07T15:40:00.001+01:00

Valahogy úgy esett még nagyon-nagyon rég, hogy amikor Pipő a világra jött, megválasztotta a környezetet, amiben élni szeretne. Legalábbis így hitte, szentül hitte, hogy minden, ami történik vele a saját választásának eredménye, még akkor is, ha alkalomadtán nem emlékszik, mikor döntött úgy, így kell alakulnia az életének. Varázscipő segítette, hogy úgy sétáljon végig helyzeteken, hogy a legnagyobb bajból is mindig jól jöjjön ki. Néha azt képzelte valamilyen királynő ő különleges képességekkel, aztán egyszer rájött, hogy a varázslat a saját képzelete, ami tudja a kiutat, ami segít elképzelni a jobb lehetőséget. Amikor erre rájött, akkor elvesztette ezt a képességet. Nem mert hinni a saját erejében, mert egy nála erősebb valami bármikor elveheti ezt tőle, a képzeletünk, az érzékelésünk megcsal, ha éppen úgy akarjuk. DE a magasabb hatalom létezik, ezt biztosan tudta már.

Pipő sokat foglalkozott az istenhit kérdésével, talán épp azért, mert szerette volna megérteni, mit keres ő itt, ezen a földön és valahogy egyszerűbb volt Istentől várni a válaszokat. Isten nem maradt el ebben a kérdésben, bár a válaszai nem mindig segítették a helyzetet, hogy is mondjam, néha jobb, ha az ember nem kérdez.

Egyik délután Pipő újságot olvasott és örömmel konstatálta, hogy a Zsinagóga tárt kapukkal várja koncertjére az embereket. „Tárt kapukkal”, így írták. Pipő nagyon megörült, eddigi rövid élete alatt még sohasem tapasztalta, hogy ez a zárt közösség valaha is megmutatta volna értékeit a külvilágnak, még soha nem engedtek be senkit. Na persze, a felszín, a megrendezett, a többieknek előadott valóság létezett és ha megtanulsz szerepet játszani, akkor nem is áll tőled olyan távol, hogy egy-egy helyzetben úgy viselkedj, ahogy azt a helyzet megkívánja.

Na ide el kell menni, látni kell, mi van belül, mi az, amiről oly sokat hallani és valahogy mégsem lehet látni sohasem, sohasem lehet meglátni azt a belső világot, amit nem engednek megtekinteni. Szépen felöltözött, még arra is figyelt, hogy a nyakláncán viselt medál mit képvisel. Hitt abban, hogy ezek fontos dolgok, a szimbólumok, amiket magunkon hordunk a többi ember számára információ, még akkor is, ha nem tudunk róla. Van olyan, hogy aki érzékeli, sem tudja pontosan, mit lát, de ettől még érzékeli az üzenetet. Ezért a katolikus és az egyiptomi jelképeket szépen félretette, zsidó szimbóluma nem volt, nem is lett volna hiteles magára aggatni egy Mária-kezet (talán így hívják, bár nyílván nem a zsidók, hiszen ők nem ismerik el Jézust és ebből adódóan Máriát sem ismerhetik el, szóval értitek, azt a kezet, amit minden tisztességes zsidó nő magán hord, és nem a Dávid-csillag).

Felvett hát valami semlegeset és elindult élete legnagyszerűbb kísérőjével, aki majd remélhetőleg a templomba is elkíséri egyszer, ha férjhez megy. Pontosan érkeztek, még előbb is, de a Zsinagóga kapui zárva voltak. Talán valami tévedés lehet és mit csinál ilyenkor a hiszékeny ember, körbenéz, hátha ő tévedett. De nem tévedtek, talán az újság tévedett, ám ez akkor, ott, hihetetlennek tűnt.

Gyere apa, nézzük meg a templomot – mondta Pipő, hátha az nyitva van. Elsétáltak a templomig és az valóban tárva-nyitva volt. Ők ültek bent egyedül, elmondtak egy imát. Pipő látta a keresztút első két stációját és valahogy olyan hangulatban volt, amikor vigyázni kell, mit néz meg az ember, mit lát meg, mert megtörténik vele. Hazasétáltak, de Pipő kétszer is elesett, mert a varázscipő feltörte a lábát, a varázscipő, ami soha nem akart még rosszat az életben. Nyílván nem volt komoly ez a dolog, hiszen csak telement porral és emiatt történt ez így, de Pipő tudta, hogy nem csak ennyiről van most szó, hanem úgy érthetünk meg dolgokat, ha megtapasztaljuk. Az ő keresztújta elérkezett, végig kell rajta menni, még akkor is, ha belehal. Belehalni egy útba fizikailag csak akkor lehet, ha erőnkön felül van, és ha nem kérsz segítséget, a végén összeesel. Pipő pedig nem kért segítséget, illetve kért tudatosan, alig fontos dolgokban, de amikor az élete múlt rajta, akkor azt hitte, egyedül kell megküzdenie, hiszen ez mégiscsak az ő élete.

Hazasétáltak tehát, de előbb még rövid kitérőt tettek a gyerekparkban. Érdekes, gondolta Pipő, már nem nekem kellene itt lennem az apámmal, hanem a gyerekemnek, akár az apámmal. Fel is hívta a figyelmét az öregnek egy-két jelenségre, ami ott és akkor pont szembejött. - Látod, az a gyerek teljesen tehetetlen, mert a nagyszülők ott tutulgatják – mondta Pipő, és valóban, a gyerek teljes apátiát tanúsított, talán beteg volt, talán csak megtanulta, hogy nem örülhet önfeledten az életnek, nem szaladgálhat a többiekkel, mert a nagyszülők így érzik fontosnak a saját gondoskodásuk. Az örege értette, talán ez volt az egyik olyan ritka pillanat, amikor tényleg beszélgettek.

- Gyere, üljünk fel a körhintára – mondta Pipő és ez abban a pillanatban lehetett volna nevetséges is akár, de amikor egy szülő érzi, hogy élete egyik legnagyobb pillanata érkezett el, akkor nem sokat teketóriázik. Nem próbálja meg lebeszélni a gyerekét a nem szokványos társadalmi viselkedésről, nem akarja megmagyarázni, nem akar már tanítani. Elérkezett a pillanat, hogy mindketten gyerekként játszanak és ez annyira nagy dolog, hogy nem érdekel, mit szólnak majd a többiek. Hát játszottak, önfeledten, mint mikor Pipő gyerek volt még. A felnőttek elfelejtenek játszani, tudod?... Amikor gyereked lesz vagy a szüleidnek unokája lesz, akkor visszaadod a társadalmi jogot arra, hogy újra játsszon, mert lehet, mert nem ítélik meg, hogy milyen bolondos. Pipő boldog volt. Tudta, milyen nagy dolog, hiszen a boldogság manapság sokszor szinte csak azon múlt, hogyan süt ki reggel a nap vagy hogyan hull alá az eső. Nem viccelek, Pipő életközepi válságban volt és ez hangulatilag meglehetősen ingadozó.

Hazaértek és Pipő tudta, hogy valami elkezdődött, valami furcsa, megmagyarázhatatlan dolog. Talán egy Örkény-novella közepén vagyunk, gondolta bátran, még akkor is, ha ez plágium.

Másnap az édesanyja értetlenül állt az újsággal a kezében. Nahát, tévedtek – egy nappal – mondta. Ma lesz az a koncert, csak előbb hozták le.

- Hát még jó, hogy nem a halálom írták meg, mint abban a novellában, ahol megtörténik veled, amit olvasol – mondta Pipő. Nevettek és ezzel le is volt zárva az ügy. Ennyi történt. Egy életközepi válság kezdete, amikor már nem számít az idő. Pipő tudta ezt, bár néha saját maga is hálásabb lett volna, ha a szülei nem írják elő, hogy „rajtunk pedig túl kell nőni, hogy boldogabb életed legyen”. Nem tudta, hogyan kell ezt csinálni, hiszen, ha túlnősz valakin, aki végig kell vigyen, akkor aláírták, vérszerződésben, hogy ott maradsz egyedül.

Ilyen ez a popszakma

2010-10-18T23:53:00.000+02:00

Miért sikeresebb az X-faktor a Megasztár 5-nél?

Az hagyján, hogy szegény TV2 sokszor alulmarad az RTL Klubbal folytatott harcban, ez most tényleg nem erre, hanem a színvonalra vezethető vissza.

Lássuk csak:

Az X-faktoros emberkék tudnak énekelni, ami nem elhanyagolható szempont, ha az ember egy tehetségkutató műsort néz, a Megasztár ezzel nem dicsekedhet, úgy szenveded végig, ha egyáltalán végigszenveded.

Az X-faktoros mentorok nem marják egymást. Egy darabig vicces, ahogy Friderikusz és Mester Tamás évődik egymás bénaságán, aztán már inkább unalmas, mint szórakoztató.

Tilla verhetetlen, nekem mindig is az volt, de könyörgöm Claudiát miért kellett mellé tenni? Na nem mintha baj lenne vele, vagy bármivel, amit csinál, kivéve, hogy a stylist külön kiemeli minden egyes alkalommal az alakját (amit egy normális nő hasonló esetben letagadni akar inkább) megspékelve egy olyan szereléssel, mintha most rángatták volna be valamelyik utcasarokról.

Friderikuszt személy szerint kitiltanám a TV képernyőjéről. Minden tiszteletem az övé, azért, amit felmutat szakmailag, de ez a mérhetetlen fennhéjázó stílus, bicskanyitogató. Semmi alázatot nem tanúsít, na nem mintha kellene, de vegyük már észre, hogy az „én szartam a spanyol viaszt” hozzáállás idejétmúlt és visszatetszést kelt.

Még szép, hogy átpártoltak péntekre, „okosabb enged” szöveggel, de azért azzal mindenki tisztában van, hogy ha nem engednek, akkor senki nem nézte volna őket.

Az X-faktor már akkor is ömlött minden óriásplakátról, amikor még senki sem tudta, hogy mi az, és meg kell mondanom, eléggé eltalálták. Ezt a promót az sem tudja elrontani, hogy Geszti az alábbi videóban (amit nem tudok ide olyan simán átemelni) félrenéz abban a meghitt pillanatban, amikor megsimogatja a felesége hasát (ez elég fura, mindenesetre) és különben is, milyen férj az, aki nem hordja a gyűrűjét?

Ez nem Geszti ellen szól, akire megint csak egy szavunk nem lehet, hanem az ellen a mesterséges X-faktor promótálás ellen, amit nem sikerült olyan bensőségessé tenni mégsem.

Minek nekem ez a blog?

2010-10-15T00:09:00.001+02:00

Az van ám, hogy semmi időm nem maradt magamra. Hiszed vagy nem, tudattalanul elhavazódtam, mert így akartam. Utána majd jöhet a kifogás, hogy nem fér bele az életembe, nem érdemes megírni, nem akarok már ezzel foglalkozni.

Egy évvel ezelőtt még annyira extrovertált voltam, hogy a blogom volt a minden és azt is megírtam, aminek nem örültek. Most számot vetek arról, mit írok meg. Semmit, ha jól nézem.

Most történik éppen az előző kapcsolataim lezárása. Nem akarom újrakezdeni és már nem kapaszkodom a szép emlékekbe. Ez az a dolog, amit az ember magában rendez és kihagyja belőle a publikumot. Történik még a saját szerepvállalásom felismerése és az a nyugalom, hogy nem harcolok, minden jól van.

Lassan felismerem, hogy nem vagyok nyuszi, nem félek és nem futok versenyt semmivel, önmagammal meg pláne értelmetlen... és ami a legfontosabb, naplót írok kézzel, újra. Áttételesen megírom majd, valami jó kis történetbe átültetve, mondjuk Pipő kalandjaiba pont jó lesz, ami természetesen fikció.

A pasikról

2010-09-27T23:18:00.004+02:00

A sok év rutin a pasiknál semmi másra nem jó, mint hogy az ember elhitesse azzal amit akar, akitől igazán nem akar semmit.

Aki igazán tetszik, azzal még mindig ott tartok, mint tíz évvel ezelőtt: magamról teljesen megfeledkezve bámulom vagy nem merek ránézni. Ez van! Sajnos.

Megosztás

Vajon miért veszteséges a Máv-Start?

2010-09-11T21:43:00.004+02:00

Röviden: mert baromi drágán kritikán aluli a szolgáltatás.

Ahhoz, hogy Pécsre eljuss, kalandornak kell lenni. A dolog ott kezdődik, hogy amikor egy darab jegykiadó automata sem működik és a sor ebből adódóan jó 100 főre dagad, akkor is csak és kizárólag három jegypénztár üzemel a Keleti pályaudvaron. Csúcsidőben, teszem hozzá, hogy ne legyen olyan egyszerű.

Ha fél órán belül sem jutsz el a jegypénztárig, akkor két lehetőséged adódik. Felszállsz és a kaller a menetdíjon felül egy plusz minimum 6000 forintos díjat vág hozzád VAGY nem szállsz fel és vársz két órát.

Ha az első infarktuson túl vagy, a jegy már a kezedben figyel és megnyugodtál (végülis időd volt rá bőven), akkor megvárod, amíg kiírják, hányas vágányról megy a vonat. 10-es, szuper.

Ezzel egyetlen gond van, hogy a 9-es és a 11-es vágány között egyetlen oszlop figyel (nem vágány!), 10-es felirattal. Eskü, mint a Harry Potterben.

Lassan idő van és fel kell szállnod a vonatra, így felteszed a leghülyébb kérdést, hol is van a vágány? Rutinosok előnyben, jól eligazítanak, menj előre még úgy vagy 300 métert és ott van. Jah? Ha ezzel megvagy és tiszta véletlenül nem vagy külföldi, akkor fel fog tünni, hogy te IC-re vettél jegyet és nem személyszállítóra, ha külföldi vagy, akkor nem tudom, honnan tudod, mert a vonatra nincs kiírva semmi.

Jóindulatú taxis útba igazít - mert fenének van kedve visszagyalogolni-, hogy ne izguljak, idő, mint a tenger, a vonat a 11-es vágányra fog bejönni olyan 25 perces késéssel.

Már a vonat indulásánál 25 percet késni úgy hiszem, teljesítmény.

Tájékoztatás semmi, de tényleg semmi, hangosbemondó hallgat, mint a sír, elvégre itt mindenki képben van, hogy mi a pálya, ha Magyarország kulturális fővárosába akarsz eljutni.

Lassan begurul a vonat, keresem az IC pótjegyen, t.i. hol fogok ülni és láss csodát, nincs rajta hely feltüntetve. Nem csoda, mert ez egy gyorsvonat, a helyjegyet persze kötelező megvenni, ami nem szól sehova, de mert a Máv-Start valamiért mégiscsak úgy gondolja IC-nek hirdeti, nem szállhatsz fel rá pótjegy nélkül.

Ezek után már olyan biztos vagyok benne, mint a pinty, hogy érjünk csak oda, tuti visszakérem a pótjegy árát, hivatkozva a 25 perces késésre. Ha már vállalják, hogy 15 perces késésen felül visszaadják, akkor ez a minimum.

Na de nem úgy van az! Ez a vállalás úgy látszik minden más IC-re érvényes csak. A vonat menet közben még 40 percet tesz rá késésben és akkor megérkeztünk az egy órához. Egy óra késés. A pénztáros nem adja vissza a pótjegy árát. Hivatkozás: ez a vonat mindennap késik. Jó, hogy nem azt mondta, gyorsvonat.

"Köszönjük, hogy a Máv-Start szolgáltatását választották." - na persze ha kellő küzdelemmel eljutottál eddig. Hosszú az út a kulturális fővárosba és jobb, ha a buktatókra is felkészülsz.

Írhatnék persze arról is, hogy egy nyomorult táblát is ki lehetne tenni, mint marketingeszköz, de ez a színvonalat talán jobb nem hirdetni.

Áhhhhh. Gratulálok.

Édes kislány

2010-09-09T22:15:00.003+02:00

Cukiság úgy bámul, hogy majd kiesik a gyerekkocsiból.

- Nem értem, mi van vele. Nem szokott így megbámulni embereket - mentegetőzik nagypapa, amikor rámosolygok.

- Semmi baj - mondom nyugodtan és megsimogatom a kis kezét. Eldumálgatunk vagyis csak én beszélek, de olyan, mintha válaszolna. Szinte látom a szemében. Különös dolog ez, a gyerekekkel is van szimpátia első látásra.

Amikor néz egy gyerek, akkor néha azt nézem, mit néz. Ha a fejem fölé néz, eszembe jut, talán tényleg látnak valamilyen energiamezőt kicsi korukban, amit manapság úgy hívunk, az emberek aurája. Vajon mit lát?

Lassan nyújtózkodik - vegyem ki a kocsiból, vegyem fel. Nem lehet - megmagyarázom - és érti.

- Beszél már? - kérdezem óvatosan.

- Nem beszél. A bátyja már elmúlt két éves és ő sem beszél.

- Értem.

Leszállnak. Cukiság szomorúan néz vissza a gyerekkocsiból, tesó integet.

Meglepi

2010-08-28T16:20:00.003+02:00

Essen akkor pár szó a körülöttem élő majdnem angyalokról:-)

Nagy naívan elmeséltem még rég az egyik kedvenc kreatívom, hivatkozva arra, milyen jó is lenne összehozni egy társasházi bulit. Megismerni a körülöttem élő embereket. És megcsinálták!

A történet úgy indult, hogy Margit néni, a ház mindenttudója elpletykálta, hogy Julinak meglepetés-partyja lesz, itt lent az udvaron. Kicsit evett a fene, így mesélj el valakinek valamit, de aztán könnyen tovább léptem, nem ismerem, nem hívtak meg és különben is, más programom van.

Aztán kiderült, hogy én vagyok Juli, muszáj elmennem. Legalábbis névlegesen, mert Juli tényleg létezik és állat a muffinja (megígérte, hogy megtanít:-)

Őszintén nem volt ehhez kedvem, tök ismeretlen emberekkel jópofizni a szülinapom alkalmából meglehetősen erőltetett. Ettől még az sem ment meg, hogy néha kifejezetten szeretek szerepelni. És persze a ciki, hogy hányan nem jönnek el, mert ki a fenét érdekel egy tök ismeretlen ember, nem?

Eljöttek és tényleg király lett!

Megtudtam, hogy a fölöttem élő öreg papi (annak hittem), aki éjszaka alvás helyett le-fel járkál egy RiseFm rajongó DJ és alig idősebb nálam. Még ajándékot is kaptam tőle, amit majd együtt iszunk meg a következő Rise buli előtt, jó kaland lesz:-)

Jó volt beszélgetni Feldmárról a grafikus sráccal (nem is értem valaki hogy olvashat ilyesmit nem pszichológus létére?:-)

Volt éjszakai gitározás a tök sötét udvaron, aminek azért egy társasházban, valljuk be, nem mindennapi hangulata van.

És ami a legjobb, vannak még szinglik, nem vagyok egyedül és jófejek.

Évek óta egymás mellett élünk és majdnem egyiküket sem ismertem, ez volt a legnagyobb dolog az egészben és az, hogy meglepetés party idén is lett:-)

Még csak 30!

2010-08-22T15:22:00.003+02:00

Ha valaki érti annak a módját, hogy a lelkembe marjon, akkor az az apám. Ma Boldog születésnapot kívánt. Na nem, mintha nem tudná a születésem dátumát, és tudom én, hogy csak azt szerette volna kifejezni, gondol rám. Jól megcsináltuk így együtt, mert például milyen jó is lett volna, ha nem veszünk össze és együtt ünnepeljük, ehelyett külön, na így.

Tavalyi szülinapi ajándék a "Csak szex és más semmi" egy barátnőmtől. Tegnap megnéztem megint és van benne egy jelenet, ami most kivételesen odavágott.

Tudnod kell, hogy nem örülök az öregedésnek, nem örülök neki, hogy elmúltam harminc. Szóval a jelenet. Dobó Kata öngyilkossági kísérletet követ el, mert állítása szerint, régen ő volt a sztár, de ma már... Persze, ez csak olyan félig-meddig, mert üzenetet hagy a hangpostáján, hogy azért jó eséllyel megmentsék. A barátnője, Schell Judit a kórházi ágy mellett megjegyzi, hogy ugyan már, hiszen még csak 34 éves vagy. Erre jön a válasz: "33 és fél". Ennyi.

Ma legszívesebben ezt mondtam volna én is - még csak 30!, aztán valahogy mégis csak annyi jött ki a számon: "Köszi".

Már tavaly is iszonyúan nehéz volt ez a dolog (talán egyedül vagyok ezzel és akkor az én marhaságom), egy hétig buliztunk és eldöntöttem, hogy innen minden nap számít. És mi lett? határidő, határidő, határidő.

Az elmúlt év sikerei: államvizsga, felvételi, módszerspecifikus képzés

Az elmúlt év kudarcai: magánélet

A következő év az egyensúlyteremtésről szól és a háláról minden egyes megélt napért.

Interjú

2010-08-20T21:03:00.003+02:00

Megjelent egy cikk a Tud6 magazinban a közreműködésemmel, amelyért ezúton is köszönet.
Elérhető itt: Lélektan a szomszédban

Pszichológia szakmai blog

2010-08-20T19:01:00.007+02:00

Elindítottam a szakmai blogom. Ezen a címen érhető el: http://sirghelizabella.blogspot.com/
Néhány anyagot áttöltök majd innen is, már csak idő kérdése az egész:-)

Szívesen veszem a véleményed, tanácsod priviben:-), ne fogd vissza magad ÉS előre is köszönet érte.

Büszkeség félretéve

2010-08-14T14:15:00.004+02:00

Nem először történik, hogy valaki személye elleni támadásnak érzi az írásom. Összességében ezzel nem tudok mit kezdeni. Gyakorlatilag hiába mondom el 56.-szorra is, hogy nem róla szól, ha már kialakult a meggyőződés. Jó kérdés, hogy miért?

Azt hiszem kommunikációs hiba történt, nem volt egyértelmű, hogy nem gondolom komolyan. Ezért most elnézést kérek, a poénkodásért, ami úgy tűnik, átment egy bizonyos határon. Előttem ez a határ nem volt ismeretes, hiszen a hasonló jellegű dolgok eddig jól megfértek ebben a kapcsolatban.

A másik út, amit választhatnék, hogy hasonlóan reagálok. Önmagát generáló folyamat ez, hiszen mindkét fél azzal a tudattal haragszik, hogy a másik reagált rosszul először. Remek önigazolás. Így lehet elindulni azon az úton, hogy nem vagy az ismerősöm többé, nem érdekel, mit gondolsz és különben is, haragszom és kész. És így lehet haragba fordítani egy barátságot, ha az volt. Talán itt az ideje, hogy ez is mérlegre kerüljön, mármint a gondolat. Azt hiszem, csak azokra tudunk haragudni egyáltalán, akik számítanak. Ha tényleg számítanak, akkor képesek vagyunk túllépni a személyes sérelmen, megbocsátani persze nehéz, és kevésbé számít, hogy ismeretségnek vagy barátságnak tituláljuk.

Ilyenkor jön az, hogy én is kaptam már kemény dolgokat, ami fájt. Az egyik legjobb barátom szinte folyamatosan konfrontáltat, ha igaza van, akkor felveszem, ez így természetes. Egy bizonyos szint után, azt hiszem, a személyes sérelem nem játszik már, hiszen bármennyire finoman fogalmaz az ember, ha ismer és szembesít a saját hibáiddal, akkor az fáj. Erre nem gondolom jó megoldásnak, hogy nem érdekel, hallgasson, meg kellene szakítani ezt, csak azért mert a másik fel sem fogva a szavai súlyát, megbántott.

Nem ér annyit a dolog, hogy rámenjen egy kapcsolat. Nehéz félretenni a sértődést, elfogadni, hogy a miértre nincs mindig válasz. Tegnap teljesen véletlenül találkoztam egy olyan ismerősömmel, akire sokáig haragudtam. Úgy éreztem hazudott nekem. Nagyszerű élmény volt, hogy tiszta szívből örültem ennek a találkozásnak és ő is. Olyan dolgokat idézett tőlem, amire nem emlékszem már, állítólag megmondtam régen, hogy azon a pályán indul el, ahol most van. Nyílván nem azért történt, mert mondtam, de fura volt, hogy benne ennyire megmaradt, bennem pedig csak kérdések maradtak. Lassan kapisgálom a válaszokat, ám ami ennél is fontosabb, hogy már nincs jelentősége. Örülök a sikerének.

Azt hiszem, azon túl, hogy sajnálom, többet nem tehetek. Ha valakihez köt valami és ez igazi kötelék, akkor megmarad, mert az emberek képesek túllépni a saját büszkeségükön és egy idő után már nem számít, hogy a másik milyen hibát követett el. Ha fontos ez az egész, akkor megmarad.

A kapcsolatfüggés kezdeti jelei

2010-08-01T17:28:00.005+02:00

Utálod, hogy egyedül vagy és nagyjából mindig egyedül vagy.

A fél életed a Facebookon éled.

Az egyetlen barátod egy gép, aztán idővel észreveszed, hogy van még egy, az internet.

A valóságos barátaid annyira megszokták már, kétnaponta felhívod őket, hogy fel sem veszik a telefont.

Azt ne is várd, hogy ők hívnak fel.

Ha megjegyzed, akkor persze szólnak, hogy látták, olvasták, mit működsz, ezért azt gondolták, jól vagy.

Igen, mert az tök normális, hogy beszélsz az üres térnek.

Ilyenkor hajlamos vagy úgy gondolni, csak neked fontos ez a barátság és eldöntöd, többet nem telefonálsz.

Két nap múlva újra telefonálsz.

Végső elkeseredésedben elképzeled, ahogy egyedül fetrengesz az ágyadon cigivel és borral (az a Bridget Jones-os jelenet, tudod) vagy túlzabálod magad, pedig utálod a kövér embereket.

Felregisztrálsz valami ütős társkeresőre, ahonnan csak beteg, perverz emberek írnak neked, mert már a bemutatkozásod is rossz.

Legvégül előveszed legjobb barátod, a gépet és S.O.S üzeneteket küldesz – „Segítség, magányos vagyok!” – amitől csak még szánalmasabb leszel.

Majd holnap – mondod.

DE a barátaid holnap ugyanúgy szarnak rád, a Facebook-on ugyanúgy nem történik semmi, megint gép előtt ülsz és megint hülyeségeket írkálsz

Legvégül:

Konstatálod, hogy minden a legnagyobb rendben van. Elkezdesz hinni a sorsban (majdcsak rádtalál valaki) és gyakran hangoztatod, hogy semmi sem véletlen az életben.

Megosztás

Egy halott ember emlékére

2010-07-24T18:00:00.014+02:00

- Eszter, nekem most el kell mondanom. El kell mondanom, hogy Ön hatalmasat téved. Tudja, hogy szeretem és tudja, hogy kitartottam e szerelem mellett éveken keresztül. Valahogy mindig bíztam, hogy egyszer megjön a józan esze – kérem, ne haragudjon, hogy e szavakat mondom – egyszer magához tér. Felismer és még ha nem is szerelemmel, de nyugodt együttélésben tud rám tekinteni. Én nem bírom tovább magamban tartani, hogy Ön egy álomvilágot kergetett egész életében. Olyan embert szeretett, aki nem volt méltó Önhöz. Olyan embert, akivel nem sikerültek a dolgai, nem merték vállalni szerelmüket vagy isten tudja, talán féltek, hogy elvesznek.

- Tibor, hallgasson. Maga erről nem sokat tud, úgy hiszem.

- Nagyon is sokat tudok erről kedves Eszter. Végignéztem a kínlódását, magával voltam álmatlan éjszakáin, mégha Ön ezt nem is érezte, megtudtam, meghallottam az éjszaka neszein át, eljutott hozzám, hogy nincsen jól. Akkor kezdtem gyakrabban látogatni, én nem a szenvedését akartam látni. Nem akartam látni a szenvedését. Gondoltam, majd elmúlik idővel, békére talál, valahogy elfogadja, hogy ennek így kellett történnie és akkor....akkor talán esélyem lesz előjönni és elmondani... és akkor, hiszen tudja, próbáltam elmondani. Tudom, hogy ez a próba inkább hallgatás volt sokszor, tudom, hogy belémfagytak a szavak. Higgye el, sokszor lejátszottam gondolatban, hogyan kellene mindezt, de mikor ott álltam szemközt valahogy nem tudtam. Nem vagyok a szavak embere, tudja. Hiszen ismer. Ismer. Évek óta maga az egyetlen barátom, akivel beszélek és valahogy mégis képtelen voltam elmondani, hogy miért tartok ki e barátság mellett. Én nem akartam más nőt találni, valahogy nem akartam máshol keresni. Bíztam benne, hogy egyszer megérzi mindezt és egyszer magában is elindul valami irányomban.

- Én nagyon szeretem magát Tibor.

- Tudom. De valahogy ez a szeretet mégsem ugyanaz. Valahogy soha nem gondolta, hogy a beszélgetéseinken kívül más is lehetne. Valahogy leragadt annál az embernél, akit szeretett és elveszített és én nem tehettem semmit. Csak vártam, hátha elmúlik. Hátha megérti, hogy nem kaphatja vissza őt és elfogadja, hogy annak vége van.

- Én elfogadtam, hogy vége van.

- Ez nem igaz, Eszter. Maga soha nem tudott megnyílni más emberek irányába. Maradt Önben egy olyan csalódottság, amivel nem lehet egy egy új kapcsolatban együttélni. Nem lehet versenyezni egy nem létező, tökéletes emberrel. Egy emlékkel, ami csak a múlt fényében lesz egyre tökéletesebb. Nem lehet versenyezni egy olyan emberrel, akit maga soha nem engedett el. Olyan ez, mintha egy halott emberrel próbálna meg versengeni az ember. Egy emléket nem lehet legyőzni, megváltoztatni sem. Nem lehet átalakítani azt, ami nem rendezett. Nem lehet valami újat építeni egy elmúlt idő emlékére. Kérem, értse meg. Én megpróbáltam. Vártam. Vártam Önre, hátha jobb belátásra tér, hátha el tudja engedni ezt az emléket.

- Igen, igaza van Tibor, nem tudtam továbblépni. Vannak kapcsolatok, amelyek örökké tartanak, még akkor is, ha valahogy végük szakad. Vannak dolgok, amikben öröktől fogva hiszünk. Ha valakihez közünk van, azt nem engedhetjük csak úgy el. Ha valakivel beteljesült egy álom vagy éppen nem teljesült be, azt nem engedhetjük el, az emlékét örökké őriznünk kell. Én soha nem kértem, hogy versenyezzen ezzel az emlékkel, tulajdonképpen azt sem kértem, hogy mellettem legyen. Maga csak itt volt, részt vett a szenvedésemben, akár akartam, akár nem. Talán féltem újra megpróbálni, elismerem. Ha az ember egészen odaadja a lelkét, akkor utána nem biztos, hogy képes megismételni ezt. Valahogy soha nem kaptam vissza ezeket az éveket. Ott maradtak az emlékeimben. Ott maradt egy részem ezekben az emlékekben, ami felett soha nem nyertem vissza az uralmam. Én nem tudtam újra megpróbálni. Talán igaza van, egy halott emberrel nem lehet versenyezni, de nekem nem is volt arra szükségem, hogy újra éljek. Én meghaltam valahol azzal az emberrel, akit elveszítettem.

Az emlékek? Az emlékek torzulnak, egy idő után már csak a jó dolgok maradnak meg és valami homályos elképzelés arról, hogy volt bennünk egy sérelem valaha. Nem is emlékszünk már, mi váltotta ki, csak a sérelemre. Egy idő után már nem kapcsolódnak ehhez érzelmek, csak a tény, hogy így jártunk. És akkor az az ember, akinek az emlékét őrizzük valóban halott lesz. A jó halottak pedig emlékeztetnek bennünket arra, hogy kicsit mi magunk is felelősek vagyunk ezért. A halálukért, úgy értem. Talán csak egyetlen szóval, ami nem hangzott el vagy egy meg nem magyarázott cselekedünkkel, ami tovább kísért, amiről azt hisszük, soha nem értette meg. Nincs visszaút és nincs megoldás sem, de ez az ember életében újra és újra előkerűl. Kísért. Lezáratlan. Nem várhatja tőlem, hogy elfelejtsek mindent.

Talán bátortalan voltam Önnel szemben. Talán megszerettem volna, ha magára támaszkodom és begyógyulnak a sebek. Beérem azzal az életben, ami az enyém lehet és nem vágyakozom a lehetetlenre. Sokmindent nem vagyunk képesek megváltoztatni a legnagyobb jószándékunk vagy bátorságunk ellenére sem. De most már nem lehet. Elszálltak velünk az évek. Kérem, ne értse félre, nagyon örülök, hogy ezeket a titkokat felfedte nekem és sajnálom, hogy így alakult, de most már talán érjük be ennyivel. A dolgokat nem lehet megváltoztatni, úgy hiszem.

- De elkezdhetnénk, valami újat kezdhetnénk...

- Nem lehet, kedves Tibor, nem lehet. Higgye el, nem vagyunk már képesek eltekinteni az elmúlt időktől. Nincs már lehetőség megváltoztatni mindent. Én már elfogadtam, amit meg kellett értenem. Azt hiszem ezek az emlékek velem halnak meg.

Felvettek

2010-07-22T21:31:00.003+02:00

Szeptemberben folytatom a pszichót társadalom - és szervezetpszichológia szakirányon. Éljen-éljen!:-)

Nagyon boldog vagyok, arra meg külön büszke is, hogy az országban nem volt olyan hely, ahova ne vettek volna fel, ha éppen oda jelentkezem.

Elnézve a felvételi statisztikákat, a pszichológia meglehetősen népszerű lett, vetekedik a második helyért a joggal a Corvinus nemzetközi szakjai után. Gyakorlatilag magasabb a ponthatár pszichóra, na persze nem minden helyen, mint orvosira. Ebből egyenesen arányosan következik, hogy okos emberkék próbálkoznak bekerülni és ez jó, nagyon-nagyon jó.

Volvo S60 vs. Iphone 4

2010-07-18T18:29:00.005+02:00

---- ugyanarra az alapkoncepcióra----

Tegnap beszélgettünk az Iphone 4 kampányáról is, többek között. Elmondtam, hogy számomra már zavaró módon próbál meg érzelmi hatást kicsikarni. Olyan helyzetekben, amikor a személyes jelenlét lenne fontos, ne telefonáljunk. Azt elismerem, hogy az USA-ban ez másként megy és azt is tudom, hogy természetesen az ide-oda repkedő apukáknak nincs módja ott lenni a feleségükkel a nőgyógyásznál. Ami zavar, az a mesterkélt rájátszás, a buta képű fickó úgy olvad el egy gyakorlatilag mesterséges világban, ahogyan ez már a valóságban is hihetetlennek tűnne.

Természetesen figyelembe veszem, hogy ez egy amerikai kampány és Magyarország kimaradt az adaptációk sorából. Továbbra is fenntartom, hogy ezt a kampányt nem lehet ide egy az egyben átemelni, ámbár, némi változtatással működőképes lehet.

Az igazi ötlet az utolsó snitt, amikor a siketek kommunikálnak, ehhez valóban nélkülözhetetlen a videótelefonálás, ámbár más esetben is hasznos, jobb, kelendőbb, ez vitathatatlan.

Összességében nem tetszik. Talán a szinte már folyik, nem is csöpög - érzés miatt, amit bennem kelt. Nyálas, de nagyon. Közben megnéztem a technikai filmet is a telefonról, hogy milyen nagyszerű dolog ez a videotelefonálás, mit tud még ez a remek készülék, és az ezerszer jobb, meggyőzőbb.

Álljon ezzel szemben egy olyan reklámfilm, ami szintén az érzelmekre játszik. Jó, mindig minden az érzelmekre hat, vagy sok esetben, de ez a "nagyon arra játszik" kategória az Iphone-nal együtt.

A Volvo filmje sokkal jobb, bár ebben is van egy már szinte közhelyesnek vett poén, ami majdnem elrontja, aztán valahogy mégsem. Pont az a lényeg, hogy nem!

The best job in the world:-)

2010-07-18T15:38:00.005+02:00

Ki ne emlékezne erre?

(forrás: www.mediapedia.hu)

Esettanulmányok
- The best job in the world kampány

Kampány címe: The best job in the world (A világ legjobb állása)
Ügyfél: Tourism Queensland
Termék: Az ausztrál Nagy-korallzátony (Great Barrier Reef) szigetei (azon belül kiemelten a Hamilton sziget)
Kampány készítője: Cumminsnitro Brisbane, Australia
Díj: Cannes-i Reklámfesztivál 2009, Cyber Lions, Direct Lions és PR LionsGrand Prix, 2009

Megoldás: Egy nemzetközi álláshirdetés: "a világ legjobb állása". Azaz meghirdettek egy állást, amely a következőket tartalmazta:

Pozíció: fél évig a szigetek "gondnoka", akinek feladata, hogy tevékenységével promótálja a szigeteket
Helyszín: Nagy korallzátony, Queensland / Ausztrália
Fizetés: 150.000 ausztrál dollár (23,028,636.56 HUF) 6 hónapos szerződéssel
Feladatok: halak etetése, medence kitakarítása, posta összegyűjtése, blog írása
Jelentkezés: bárki jelentkezhetett, a YouTube-ra kelle egy 1 perces videót feltölteni

A kampány több szempontból szokatlan: eltér a turisztikai hirdetéseknél megszokott 4S (sex, sea, sand, sun) látványvilágú megközelítéstől, és ehelyett egy kinézetét tekintve természetszerűleg szimpla, tartalmilag viszont igen kecsegtető álláshirdetésben a potenciális célcsoport - pl. a távolabbi utazásokat is megfizetni képes réteg: fiatal, de már munkaképes korú, rendszeres internetező - elvágyódására épít ("de jó lenne fél évre mindent itt hagyni, és egy egzotikus szigeten valamilyen hétköznapi - akár fizikai - munkát végezni!"), ami a jelentkezések nagy számát eredményezte. (Persze a paradicsomi időtöltésért felajánlott relatíve magas fizetés is motiváló volt.) De természetesen a "Best job..." kampány nem csak a(z aktív) jelentkezők, hanem - egy szélesebb értelemben tekintett közönségként - a szavazók és a kampánnyal (passzívan) a sajtó és közterületi hirdetéseken, illetve az interneten a YouTube-on, Twitteren, illetve a Facebookon találkozók számára is muníciót adott, hiszen rengeteg felhasználói tartalom készült. Valamint a kampány lezárulta után is tovább viszi a témát, lévén, hogy a kiválasztott győztes az "Island caretaker blog"-on számol be a napi élményeiről.

Eredmény (2009 májusáig):

36.648 jelentkező 201 országból 610 órányi promóciós videót generálva,
450.000 fölötti szavazat a győztesre,
56 nap alatt 6.849.504 egyedi látogató, 47.548.514 oldalletöltés,
A Google találatok száma a "best job in the world island" kifejezésre 52.500.000 találatot ad, 231.355 blogbejegyzést és 4.360 hírcikket,
A médiában szereplés több mint 100millió US $-t tett ki, míg a kampány összesen 1.2 millió US $-t.
Az állás nyertese: Ben Southall (34 éves charity fundraiser, Petersfield, Hampshire, UK)

A kampány tervezői:

Név	Vállalat	Pozíció
Ralph Barnett	Cumminsnitro	Art Director
Merrin Mccormick	Cumminsnitro	Copywriter
Cristian Staal	Cumminsnitro	Art Director
Darren Mccoll	Cumminsnitro	National Strategy/Planning Director
Anne-Maree Wilson	Cumminsnitro	Account Director
Edwina Gilmour	Cumminsnitro	Account Director
Nancy Hartley	Cumminsnitro	Creative Director
James Burchill	Cumminsnitro	Creative Director
Jason Kibsgaard	Cumminsnitro	Senior Digital Producer
Adam Ford	Cumminsnitro	Account Director
Matt Farrugia	Cumminsnitro	Senior Digital Producer
Horia Traian	Cumminsnitro	Head of Technology
Glen Peterson	Cumminsnitro	Senior Developers
Anton Ward	Cumminsnitro	Senior Developers

Kapcsolódó linkek:

http://www.ourawardentry.com.au/bestjob/
http://www.islandreefjob.com/
Neoszkópos kreatívvizsgálat I.: A világ legjobb melója a neten kelt el

Deal

2010-07-17T13:00:00.002+02:00

Jobb lenne talán kicsit jobban félni és ténylegesen valamilyen okos megállapodást kötni Istennel. Ha vigyázol rám, vigyázok rád, magamban őrizlek és ha ott vagy, nem fér be a múlt gyűlölete, az emlékek törlése, a megszabadulási vágy attól, ami vagyok, amit elrontottam.

A felelőtlenség onnan kezdődik, hogy nem tanulunk a hibáinkból. Amikor a halál közelébe kerülsz, tudod, hogy vége van. Gyakorlatilag mindegy, hogy más dönt erről, nevezzük őt Istennek, vagy te döntöd el. Isten bennünk létezik. A halál nem tudatos folyamat, az öngyilkosság az. A szívével nem gondolkodik az ember, talán nem is fogja fel, hogy összetört és meghalni készül.

Ha látnánk előre a sorsunk, mindent másként tennénk – gondolhatnánk, de ez korántsem biztos, hogy igaz. Ami összetört, azt nem lehet újra összerakni, összeragasztani és mindent előről kezdeni. Nem így működünk. Amit tehetünk, hogy kerüljük a bántást és a megbántódást. Jobban vigyázunk a másikra és magunkra, aztán vagy begyógyul vagy nem.

Ott születtem én

2010-07-15T19:30:00.002+02:00

Jó volt otthon, pedig semmi sincs, csak az emberek és az emlékek. Ez a szám többször is előkerült.

Gondoltam, felteszem

2010-07-15T19:15:00.003+02:00

Már rég nem írtam pszichológiáról. A legutóbbi komolyabbat teszem most elérhetővé, ha valakinek van kedve, ajánlom szeretettel, bár nem egy tipikus blog bejegyzés:-)

Csoportszerepek a vezetői teamben

Az ismeretlen

2010-07-13T16:29:00.004+02:00

Az asztalnál rögtön kiszúrtam, ismerem, csak azt nem tudtam, honnan. A névmemóriám csapnivaló és néha lényegi dolgok is kihullanak a fejemből. A társaság számomra kevésbé érdekes része éppen ezen poénkodott, illetve sértődött meg, hogy mi az, ami számukra lényeges volt, én meg szokás szerint, kívül vagyok mindenen, lemaradtam valahol. Van ilyen. Régebben elintéztem azzal, hogy nekem nem volt fontos, azért nem emlékszem. Mostanában inkább azt hiszem, kevésbé figyeltem oda, kevéssé voltam jelen.

Mellémkerült, mellékerültem.

- Mit is mondhatnék magamról, lássuk csak, még mindig tanulok és fogok még egy darabig, úgy életem végéig, azt hiszem – kezdem a bölcselkedést.

- Becsülöm azokat, akik ilyen kitartóak. Én sohasem jártam egyetemre. Rögtön elkezdtem dolgozni és azóta is ezt teszem.

Ritkán érzem egyenrangúnak azt az embert, aki nem diplomás. Nem a diploma teszi az embert, hanem a stílus, a hangvétel, mégis sokszor gyártom a mesterséges magyarázatot, hogy nem engem zavar, hanem a másikat fogja, idővel, ha nekem van, neki nincs. Hasonló magyarázatokkal könnyebb, egyszerűbb értelmezni az életet, besorolni az embereket előre legyártott viselkedési sémákba. Most mégsem érzem ezt, egyszerűen tudom, akkor ott tisztán és biztosan, hogy az egyetemnek semmi köze az ember jelleméhez.
- Szatmáron élsz?
- Igen – hosszú pillanatok telnek el és nem fogom fel, mit beszélek, mintha nem is ott lennék..., illetve nem, Budapesten.
- Emlékszel rám?
- Nem.
- Sokat jártam hozzátok gyerekkoromban.

Ezzel tényleg meglep, erőltetem, hátha előkaparok valami kevéske emléket.
- Sajnos, nem emlékszem, tényleg nem.
- Tudod, elég korán elköltöztünk Debrecenbe. Aztán visszajöttem, kerestem valamit vagy valakit, magam sem tudom. Két évig éltem itt. Aztán meghalt a nagymamám és nem volt már miért maradnom.

Nem kérdezek vissza, nem kérdezek, csak hallgatok. Olyan érzésem van, mintha nagyon rég ismerném ezt az embert, megérint bennem valamit, de emlékem az nincsen.

Hallgatunk. Talán észreveszi, hogy a kezét nézem, talán nem, nem tudom. Soha nem kérdezek senkit a magánéletéről direktben, már nem.
- Van egy három éves gyermekem – folytatja, valószínűleg észreveszi a pillantásom.
- Gratulálok – megint csend. Nincs kedvem megkérdezni fiú-e vagy lány, hogy hívják, meg amit ilyenkor szokás. Hallgatok tovább.
Nem mond semmit ő sem.
- Azért fura – töröm meg a varázst. Három évig Debrecenbe jártam egyetemre. Találkozhattunk volna.
- Igen, találkozhattunk volna.
Tulajdonképpen soha nem értem, mi célja van, hogy valaki épp akkor van jelen az életedben? Nem előbb és nem később. Talán véletlen.

Telefonos interjú

2010-07-08T13:38:00.005+02:00

Életem talán legfurcsább telefonhívásában volt ma részem. Lebeszéltek az állásról.
- Őszintén mondom, mert pszichológus vagyok, így szakmai utunk valahol összeér, nem Önnek való.
Majd kicsit később megkérdezte, mit gondolok?
- Most, hogy így lebeszélt... nem is tudom, mit mondhatnék... Ha lát olyat, ami jó, gondoljon rám.
- Igen, ide félreteszem az önéletrajzát.

Most sem értem, miért hívott fel, a pszichológusok furcsák. Remélem, jól látható helyen van a cv-m.

Vissza önmagamhoz

2010-07-08T13:29:00.003+02:00

1a)
Tegnap nagyszerű ajándékot kaptam. Már napok óta érzem, hogy valahogy nem találok vissza önmagamhoz, a munkanélküliség zavar. Ilyenkor valahogy az ember azt hiszi, ha több úton indul, nagyobb nyerési eséllyel keveredik ki belőle. Egyszerű valószínűség. A másik dolog a pszichológia. Letettem róla átmenetileg és valahogy nem találok vissza. Olyan mintha félnék magamtól, ha még mélyebbre megyek, akkor onnan nem jutok vissza a felszínre. Pontosan tudom, hogy a mélységnek az a lényege, hogy nagyszerűbben élj a felszínen, azért hozunk fel dolgokat a sötétből, hogy értékeljük, amikor a szorongás nyugalomba fordul. Mégis nehéz.

1b)
Tegnap sétáltunk B.-vel. Pont azon gondolkodtam, hogy megint nem hallgatom meg, csak próbálom belesűríteni abba a félórába, amíg találkozunk, mennyi minden történt velem az elmúlt napokban. Hajlamos vagyok az extroverzióra és valahogy úgy érzem, amikor a másik ember mond valamit, amiből a viselkedésemre vonható le következtetés, helyesbítenem kell. Nem hagyhatom meg abban a tudatban, mert olyan mintha hazudnék ezzel, félreért.

1c)
Megállított bennünket egy srác, az írásait árulta. B. vett nekem egy írást, pedig tudom, hogy nincs pénze. Azt kamuzta, szerencsepénz, mosás közben találta. Így benyúltam a paksamétába bal kézzel és véletlenszerűen kiválasztottam egy írást: Programozók. Kiült az arcomra a ’jaj, ezt ne’, mire az író egyből magyarázkodni kezdett, az írás metafizikai szinteken mozog, ad egy másikat is, valami vicceset. Milyen egyszerű a pozicionálás, nem? Reakció – válaszreakció – válaszreakció, üzenetek, egyik a másik után, és puff már kész is az ítélet.

A vicces írás erőltetett, de a Programozók tetszett. Kösz B. Elindított befelé, mert oda vágyom.

2)
Komolyzenét hallgatok és Márait is elővettem: A szerelem három arca. Amikor olvasok, akkor úgy tudok ránézni az emberekre, hogy azok visszanéznek. A legtöbbször nem zavar, ahogy pillanatokig nézünk egymás szemébe, tudod, ez Budapesten nagyon nagy élmény lehet. Ha látom az embert, akkor viszont visszamenekülök a könyvbe, zavar a bevonódás, zavar a találkozás vele. Különös dolog ez, ahogy vágyod, mert maradandó és mégis elmenekülsz.

Két esetben azonnal menekülőre fogom: az egyik, ha a másik ember szeme zavart, látszik, hogy zavart az elméje, a módosult tudatállapot nem az, nem tudom meghatározni, hogy pontosan hogyan gondolom ezt, csak látom és kész. A másik, ha tetszik az illető. Ilyenkor persze néha felsunyizok az írásból, még mindig néz. Aztán egyszercsak leszáll. Akkor már sajnálom persze a bénaságom, ott maradok a metrón, ami tovább halad, az a perc elmúlt, elmulasztottam. Nézek utána mereven, még az is megfordul a fejemben, leszállok, adok még egy esélyt magamnak, hogy megszólítson, de nem, nem lépek, mert a másik énem azt mondja, hülyeség az egész. A srác visszafordul, engem néz. Áll és néz. Nem száll vissza, nem szállok le, stagnálunk. Majd a jól ismert figyelmeztető jelzés, amiből tudod, hogy becsukódik az ajtó. Nem értem, miért szorongok, csak egy fiú, akire nem mertem visszanézni. Ez a Márai teljesen kikészít. Mégis első gondolatom, ami megjelenik: Találkozunk még.

Még mindig imádom

2010-07-04T16:24:00.003+02:00

... a kezed fogom ma is ugyanúgy, mint régen, a képen, ott vagy te is velem és nem értem, miért szakad el a kép, hova tűnik a sok emlék
leperegnek az utolsó könnyek, elfelejtjük, hogy van egy álmunk

Mit tennél meg a szerelemért?

2010-07-03T00:20:00.004+02:00

Úgy érted, ha egyszer igazán szerethetnék? Azt hiszem, nem tudom, milyen az. Úgy értem, volt már rá példa, hogy igazán közel engedtem valakit és ilyenkor törvényszerű a sérelem. Egyszerűen túl érzékennyé válsz a másik rezgéseire. Tudod, félszavakból...aztán, nem olyan könnyű újra nekivágni, őszintén. Lehet menekülni, nem arra gondolok, szinte mindenki elköveti ezt a bocsánatos bűnt. Később persze vádoljuk magunkat a hazugság miatt, vagy éppen elhisszük a hazugságot, attól függ, milyen erős a túlélési vágy. Egyedül kevés ember bírja el a terhet, a magányt. Saját magaddal kerülsz szembe, a légvárak összeomolnak és ott állsz egyedül, teljesen egyedül, hiába van körülötted az a sok ember. Nem hiszel az élet erejében és már az imában sem hiszel, hogy egyszercsak minden jóra fordul. Valahogy így van, amikor az ember tükörbe néz. Nem azt mondom, hogy ez baj, a hazugság, a menekülés, legalább addig nem kell szenvedni, és sokszor jobb a könnyebb út. Aztán meg az is lehet, hogy hiábavaló a sok szenvedés, nem oldunk meg semmit. A múlton rágódva elmennek mellettünk a percek és ha valami biztos, akkor az az, hogy ettől nem lesz jobb.

Szeretni nagyon nehéz. Állandó teher. Állandó felelősség azért, hogy mit mondasz, mit teszel. Néha előkerül egy-egy kényszeres gondolat, amikor megbántok valakit, akit nagyon szeretek. Mi van, ha nincs tovább, ha visszafordíthatatlan lesz ez a hiba? Mi van, ha nem tudjuk megbeszélni? Amíg él az ember, addig él a kapcsolat, akárhogyan is lett vége, akármilyen erős is a fájdalom. Amikor valaki meghal, akkor képtelen vagy megbocsátani, hogy hogy lehettél ennyire felelőtlen.

Mit tennék meg a szerelemért? Erre az lenne a jó válasz, hogy talán meg is halnék. De ez végtelenül önző dolog, még akkor is, ha alapvetően nem tehetsz róla. A másik tovább él a tudattal, amit magad után hagytál. Azt hiszem, ha igazán szeretnék, képes lennék meghalni a másik emberért. Nem magam miatt, nem a saját érzéseim miatt és nem is az általa okozott dolgok miatt, hiszen ekkor még mindig csak és kizárólag önzőség.

Ha igazán szeretsz valakit, akkor képes vagy választani a saját életed és az ő élete között. Képes vagy eldönteni, ki éljen tovább, ha úgy hozza a sors. Ha igazán szeretsz, akkor ez nem is kérdés.

Piackutatás

2010-07-02T19:32:00.002+02:00

Egész egyszerűen nem értem, miért a legforgalmasabb pontokon próbálnak kérdőíveket kitöltetni, véleményt kérni, vásárlói szokásokat felmérni.
Pontosabban a dolognak azt az oldalát értem, hogy így lehet sok embert elérni, megfigyelhető a kedves munkatárs, stb., de pont a lényeg hiányzik nekem ebben: az időtényező.
Én biztosan olyan helyre mennék piacot kutatni, ahol ráérnek az emberek, csak úgy üldögélnek, várnak valakit vagy elszívnak egy cigit. Ilyenkor szívesebben beszélgettünk és nyitottabbak vagyunk hülye kérdésekre is.

Elnézem szegény diákokat a Nyugatinál vagy az Oktogonnál, ahogy kitartóan kérdezik már a ki tudja hányadik embert, aki rohan, hogy ráérne-e egy pillanatra és megdöbbenek, hogy milyen buta dolog ez. Az emberek sietnek ezeken a pontokon és alapból akkora a rohanás, hogy még ha mondjuk nincs semmi különösebb dolgod sem állsz meg, mert elsodor a tömeg. Persze nem ők tehetnek róla, gondolom, oda kell menni és kész.

Ritka rossz csajozós dumák

2010-06-29T16:13:00.003+02:00

Utcán megállítós csajozós dumákból kijut mostanában. Lassan már nem hiszem, hogy tényleg segítséget kér, tényleg segítség kell. Ez a tuti duma 4-ből 3X.

1.
- Szia, tudnál segíteni, merre van a Nyugati pályaudvar?
- Persze, itt egyenesen, kb. 150 méter.
- De én Kőbányára megyek.
- Akkor ott felszállsz a metróra.
- Itt laksz a közelben?
- Ne haragudj, nem érek rá.
- Házas vagy?
- ....
- Házas vagy, igaz?

- (Igen, házas vagyok b+, nem látod a gyűrűt az ujjamon?) - na jó, nem mondtam, csak lestem hátrafelé, nehogy kövessen.

2.
- Légy szi, tudnál segíteni?
- Persze, mondd csak.
- Hol osztják ezt?
- Mit?
- Hát ezt a gyönyörű szépséget?
- A mennyben.
- Jah, a szüleid.
- Nem, angyal vagyok.
(itt ő oldalgott el, mert már rutinos vagyok, meg minden).

3.
- Ne haragudj, vidéki vagyok. Valami ünnepnap van a városban ma?
- Nem, nincs.
- És csak itt sétálgatsz? Nincs kedved....?
- Na hagyjál békén, de gyorsan tipli lefelé.

4.
Csak belenézett a szemembe egy bulihelyen és ennyit mondott: Veszélyes.
Ez volt az egyetlen jófej:-)

Dühlevezetés

2010-06-28T20:36:00.006+02:00

Volt itt egy írásom, ami a túlélést szolgálta, csak le lettem ugatva, szokás szerint. Nagyjából finoman megfogalmazva tartalmazta azt, amit gondolok. Persze, soha nem mondanám, hogy "aqrvaanyád", pedig legszívesebben azt tenném. Gondoltam, majd finoman is sikerül kiírnom magamból, hogy mennyire halálba kívánok egy-két embert, de nem sikerült, sőt, az írás sem jön már, gondolom, mert tele vagyok megbántódással.

Most akkor kiírom, nem cizelláltan és túllépek rajta, mégha erre az írásra nem is leszek büszke a továbbiakban. Bánni nem fogom, muszáj megtennem. Tehát megbántódtam. Egyrészről azért, mert "qrvaanyád"-ba majdnem belehaltam, pedig hányszor hallgattam, hogy én vagyok a rossz ember, aki nem szeret eléggé, akiben nem lehet megbízni, aki úgyis félrekefél alkalomadtán. Hát ez nem történt meg, mert nem ilyen vagyok. Helyette, az, aki ezt állította megtette, hosszú időn keresztül hazudott nekem és végig hülyének nézett. Kár, hogy akkor nem tudtam ezt. Miért is feltételeztem volna bármi rosszat? Hozzáteszem, volt annyira gerinctelen, hogy rám hárítsa az egészet, tette ezt az államvizsgám előm két nappal. Akkor kezdődött a nem alvás, egyszerűen nem tudtam. Nem értettem, mi történik és biztos voltam benne, csak meg kell találnom a megoldást, hamarosan rendbejön ez a rossz álom.

Gyorsan megcsináltam az írásbeli részét az államvizsgának, ami csak még jobban belehajszolt abba, hogy pszichológiai magyarázatokat találjak.
Na nem mintha nem szolgálna magyarázattal ez a sok elmélet, hiszen éppen megerősíti, hogy aki valótlant feltételez a másikról, az saját magából indul ki, de ez szörnyen kevés, amikor a saját életedben kell szembenézni a történtekkel.

Azért próbálkoztam. Ámbár gyakorlatilag annyira kivoltam, hogy már a szépirodalom is nehézségeket okozott, egy egyszerű szövegértés összezavart, túl sok volt az asszociáció. Úgy éreztem, jobb lenne kevesebbet tudni, egyszerűbben élni, talán boldogabban. Biztos voltam benne, hogy nem élem túl, vagy ha túlélem, megbutulok, meghülyülök, mint Algernon.

Alig tértem vissza a normál állapotba, szerettem volna visszamenni dolgozni, de a doki lebeszélt, mondván, ha nem pihenek még egy kicsit, ugyanoda kerülök vissza és igaz, élni szeretnék még? Hát persze, hogy élni szeretnék, micsoda kérdés ez? Ennél már csak a "gondolt-e már az öngyilkosságra?" szófordulat természetellenesebb.

El is döntöttem, semmi sem lehet fontosabb, mint az egészségem, nem fogom túlhajszolni magam, az egyetem megvár. De az egyetem nem várt, felhívtak, két nap múlva államvizsga, szóbeli. Nem álltam készen, de nem adhattam meg azt az örömet senkinek, hogy ha már van annyira féreg, hogy pont az államvizsgám akarja tudattalanul elcseszni, akkor meg se próbáljak ellenállni. Elmentem, sikerült. Nem voltam büszke és nem voltam elégedett. Nem éreztem semmit és ez volt a legrosszabb, hogy még csak örülni sem tudok neki, pedig megharcoltam érte.

A főnökömnek persze nem volt maradása. Felkészültem az államvizsgára, direkt átvertem őt.
Nem szóltam semmit, mit magyarázzak, mit magyarázkodjak? Miért mentegessem magam?
Ő úgy érezte, hogy hátbaszúrták, én meg nem voltam képes elmondani akkor, hogy téved. Nem tudtuk megbeszélni. Nem voltam képes kiállni magamért azzal az indulattal szemben, ami felém irányult. Nagyon fáradt vagyok már ahhoz, hogy folyton perlekedjek valakivel és bizonygassam az igazam. Mindenkinek igaza van a saját szempontjából, ez már nem ront és nem javít a történteken.

Ezt a két embert minden egyes pillanatban, amikor csak eszembe jutnak a történtek, elátkozom. Talán épp azért, mert nem tudom elkülöníteni az érzelmeim. Szerettem a volt barátom és a munkahelyem is, sőt, még a főnököm is kedveltem, bár sokszor kimondottan zavart egynémely megnyílvánulása. Amikor egyszerre süt a nap és esik az eső (ma is) eszembe jut, hogy talán igaz a történet, vannak a boszorkányok. Ilyenkor tényleg örülnék neki, ha én is az lennék, ha hatalmam lenne visszaosztani azt, amit velem tettek.
Nem akarok bosszút állni, de igazságosnak tartanám, ha csak egyszer az életben ugyanolyan betegek lennének, mint én voltam. Ennyit csak.
Nem tisztem megértőnek és elfogadónak lenni és nem is tudnék, pszichológia ide vagy oda, a magánéletemben ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más.
Úgy, hogy nem is keverném itt össze a kettőt, még mielőtt valami okos bekommentel, ahogy szokott:-)
Állítólag, amikor leírunk valamit, megteremtjük. Bízom benne, hogy így van.

Nem lesz kenyér

2010-06-24T21:32:00.005+02:00

Ma Pécsre félóra, vissza több, mint egy óra késéssel közlekedett az IC. Gyönyörűen sütött a nap, deja vu megvolt a tengerparti nyaralásról, ahogy megcsillant a víztükrön. Na persze egy kevéske szorongás fogott el, amikor közös erővel belegondoltunk, hogy gyakorlatilag bármikor kimoshatja a vasutat alólunk ez a hirtelen támadt tenger, de aztán kiderült, hogy ez a kisebb gond.
Egy bácsi révetegen megjegyezte, hogy aratáskor derül majd ki minden. A búza megpenészedik, beleköltözik a zsizsik (asszem, nem értek ehhez) és akkor az lesz, hogy nem lesz kenyér.

Vagyis, gondolom, globalizált világunkban megoldható gondok ezek, kenyér lesz, csak mennyiért? Tulajdonképpen mindig ez a kérdés, hogy alaptermékek (kenyér, tej) még beleférnek-e a háztartások költségvetésébe, mert ugye a luxusról le lehet mondani, sőt ilyen körülmények között, le is kell mondani, azt hiszem.

Szóval, jó dolog az eső, kivéve a vízözönt és jó dolog a nép szórakoztatása, de most inkább nem kell a jó értelemben vett cirkusz. Ráadásul az hírlik, jövőre is ez lesz, ki tudja még hány évig, úgy hogy valamit ki kellene találni. Ha idén már nem lehet megmenteni, legalább ne ismétlődjön meg a dolog. Gondolom én.

A paranoid hajlam veszélyei

2010-06-20T03:16:00.004+02:00

Kicsit beszélgessünk a félelemről.

Amikor az ember bizonytalan saját képességeiben, akkor fél. A bizonytalanságot az események feletti kontroll hiánya okozza. A kontroll hiányának kialakulása visszavezethető arra, hogy nem ismerjük a másik “játékos” következő lépését.

A játékelmélet sokat foglalkozik a kérdéssel. Pozíciónkat és következő lépésünket elsődlegesen az határozza meg, hogy mi magunk versengő vagy együttműködő magatartást tanúsítunk-e. Amennyiben versengő magatartást tanúsítunk, úgy törekszünk olyan lépést tenni, ami maximalizálja nyerési esélyeinket. Ez törvényszerűen azzal jár, hogy a másik képességeit leértékeljük, ezáltal a sajátunkat felértékeljük.

A versengő magatartást mindig bizalmatlansági indítvány a másik féllel szemben, ám nagyon sokszor nem kerülhető el. Ha feltételezzük, hogy a másik szintén versengő magatartást követ, akkor biztosan veszítünk, ha mi magunk együttműködő stratégiát részesítünk előnyben.

Az együttműködő stratégia kialakításához szükséges a bizalom a másik fél irányában. Ha a bizalom megkérdőjeleződik vagy eleve nem létezik, akkor egy versengő magatartású ember könnyen mutat paranoid hajlamot vagy skizoid pozícióban való átmeneti megragadást.

A paranoid hajlam azt jelenti, hogy saját bizonytalanáságából adódóan valótlan dolgokat feltételez a másik viselkedésével kapcsolatban. Elvárja, hogy a partner átveri majd őt és ezért ellenségként tekint rá. Szinte törvényszerű, hogy ez a félelme azt generálja majd, ő tegye meg azt a lépést, amit a másikról feltételez, ő verje át a másikat. Amennyiben ez átmeneti állapot, tehát csak egy-egy emberrel kapcsolatban fordul elő, akinek viselkedésére nem tud kontrollt gyakorolni, akkor paranoid hajlam, ha állandósul, akkor válik patológiássá a dolog és alakul ki paranoia.
A patológiás állapot egy-egy konkrét eset generalizálásából alakul ki, vagyis adott egyén kiterjeszti konkrét eseti tapasztalatát környezetére. Konkrét tapasztalata természetesen szubjektív. Ha válaszreakciót produkált már hasonló helyzetre, tehát ő maga már elkövette azt a reakciót, amit épp a másikról feltételezett, akkor szükséges, hogy kognitívan értékelje viselkedését, visszaigazolja azt. Gyakori visszaigazolási mód a racionalizálás, amely csak tovább erősíti a hajlamot, hiszen immár szubjektíve bizonyítékot nyert, hogy helyesen cselekedett. Ha ebből a megoldásból nyeresége származik, akkor ez hajlamosítja, hogy hasonló bizalmatlansági helyzetben, hasonló megoldást nyújtson.

Minél többször történik meg ez a kognitív visszaigazolás, annál nehezebbé válik, hogy felismerje saját félelmét, saját ártó szándékát.

Paranoid hajlam az érzelmileg instabil embereknél gyakrabban megjelenik. Skizoid pozicióba akkor fordul át a dolog, ha dühkitörésekkel kompenzálja saját bizonytalanságát. Ha mindehhez félelem társul, akkor szinte bizonyos a fenyegető magatartás vagy a bosszúállás.

Hatalmi helyzetben az ilyen ember saját félelmét erőviszonyból érvényesíti. Nem törekszik együttműködésre, hiszen beteges én-képe nem engedi meg a saját érzelmi instabilitásával való szembesülést, de gyakori az is, hogy kognitívan nem képes konstuktív megoldást kialakítani krizíshelyzetben. Ekkor a számára legegyszerűbb megoldási alternatívát érvényesíti, bosszút áll.

Ennek a pozíciónak legnagyobb veszélye, hogy az illető nem ismeri fel én-képének torzulását, így nem is kér segítséget, mert meggyőződése, hogy helyesen cselekszik. A segítő szakmát ellátókkal szemben szintén bizalmatlan, tudatlannak tartja őket, saját betegségtudattal nem rendelkezik.

Múzeumok éjszakája 2010

2010-06-20T02:25:00.005+02:00

A mai este Rúzsa Magdival indult és Mácsai-Huzella Villon-esttel folytatódott. Kicsit ellentmondásos volt. Ami megérintett, azt ide idézem:-)

BALLADA, MELYBEN VILLON MESTER EMBERTÁRSAI BOCSÁNATÁT KÉRI
A bitang úr, ki nyakig ül a borban és szolgáit véresre vereti, a hájas püspök, ki a kolostorban a szûzapácát kergeti, királyok és egyéb zsiványok, s kopasz ruék, kik csorgó nyállal röhögnek ronda képeken, és kocsmahõsök, kik az árok mélyén böfögnek részegen, stricik, sintérek, ágyrajárók, kerítõnõk és zugbankárok: bocsássanak meg mind nekem.
Zsidók, kik pénzüket kamatra adják, hogy a szegényen bõrt se hagyjanak, és kurvák, akik mellüket mutatják, hogy a polgárok kedvet kapjanak, proletárok, akik kijátszva döglenek meg a híd alatt és lázadók, akik a nyárfa ágán a szabadságra várva fityegnek sárga zsinegen, királyleányok, grófok, bárók, klozettosnõk és lócsiszárok: bocsássanak meg mind nekem.
Csak az átkozott polgármester nem! Annak még egyszer a képére mászok, mert a zsarukkal põre seggemen forgáccsá verte a korbácsot, elvette pénzemet és ráadásul ebédre megrohadt kölest adott. Kóterben várom most a holnapot, hátam feltört az ágy deszkáján s nyolcvan font ólom lóg a térdemen, csak így történt, hogy a pofáján nem ül még ott a névjegyem, és ezt bocsássa meg nekem.
A tiszt urak, kik hõsi pózzal csörtetik rozsdás kardjukat, s a kölykök, kik bársonyzacskóban hordják körül a farkukat, a dáma drága bundájában, ki megfesttette õsz haját, s a délelõtti napsugárban büszkén riszálja vén farát: ti, kik dáridóra vártok, míg mi vánszorgunk éhesen: hogy eleget nem köptem rátok, bocsássátok meg énnekem.
Büdös zsaruk, kik minket ûznek a föld felett s a föld alatt, és hadvezérek, kik vérünkkel foltozzák meg a várfalat, de a rongyosat elítélik, mert a törvény is csak csalás: vérrel fogunk fizetni nékik, ha jön a nagy leszámolás. Hogy ezt a harcot meg nem érem s mint hadnagy, nem vezethetem, azt õk mindnyájan, remélem, könnyen bocsájtják meg nekem.
AJÁNLÁS: Verjétek nehéz vasbunkókkal rántottává a képüket; ruhátokról a nyári zápor lemossa majd a vérüket. Egyébként François Villon a nevem, ezt senki ne bocsássa meg nekem.

"Én gyűlölöm az álmokat"

2010-06-16T22:57:00.004+02:00

A Vörösmarty térhez olyan sok szép emlék köt, hogy kicsit mindig megfájdul a szívem és örül is egyszerre. Az emlékek között leültem egy kicsit és épp akkor csendült fel egy ismerős szám.
Ha romantikus alkat lennék, azonnal telefont ragadok akkor, így viszont csak a dallamot nem tudtam kiverni a fejemből. Hazaérve leültem a lábtörlőre és az az egyetlen csillagot bámultam, ami látszik.

Anonymous és Anima

2010-05-30T16:24:00.002+02:00

- mélylélektani értelmezés a Yung-i analitika alapján -

Két kisgalamb vitázik a háztetőn. Próbálnak egymás felé kerekedni. Az ember először azt gondolná, hogy játszanak. Csak valahogy egyre durvábban játszanak. Az egyik kismadár a másik mögé kerül. Megtermékenyítő mozdulatot tesz és nagyot koppant a másik galamb fejére. Ezt követően elszáll.

A galamb, amelyik ott maradt le-fel járkál a területén. Hogy valóban megtermékenyült-e, azt akkor tudhatnánk, ha biztosak lennénk benne, hogy lány. Akkor egyértelmű a játszma.

Ha két fiú volt, az semmit sem változtat a lényegen, ami a terület elfoglalása lett volna. Ám akkor a másik galamb nyert, amelyik megadta magát, hiszen a háztető már az övé.

Összességében mindig az a nyertes, aki tovább bírja cérnával.

(Társadalmi játszóterek 4.)

Copywrite Vogue Rose

2010-05-30T16:20:00.003+02:00

Ballade au parc – Vogue Rose – Magyarország – Budapest - Városliget

Ballade au parc – Vogue Rose – Romania – Szatmárnémeti – Kossuth – kert

Diner (dîner) en Ville - Vogue Rose – Romania – Home

Diner (dîner) en Ville – Vogue Rose – Magyarország – Budapest – V. kerület utáni

Hannibal Lechter

2010-05-26T18:39:00.004+02:00

Vajon miért pszichopata, szociopata Hannibal Lecter?
Azért, mert ha valakivel baja van, azt kinyírja.
Ebben egészen biztos vagy?
Miben?
Hogy szociopata?
Hát van egy egészen enyhe szociális félelme, az már igaz.
A kérdésre válaszolj.
Az. De maga a félelem akkor lesz patológiás, amikor ártó szándékkal párosul. Egyébként ártalmatlan érzelem. Önmagunk generáljuk csak. Lehet például olyan, hogy kognitív félelem, de azt hiszem ez még nem létezik terminológiailag.
A-ha. (Semmit nem értek belőle, ez halál komoly). És szerinted pszichopata?
Nem tudom. Azt mondják az. Abban az értelemben nyílván az, hogy ártó szándékkal lép fel. Önmagát csonkítja meg a nő helyett.
Aki üldözi és be akarja zárni egy életre.
Igen. De ha máshonnan nézem, szerelmes a nőbe. Érted? Szereti a nőt, azért nem tud neki ártani.
És a nő is szereti őt, legalábbis ezek után muszáj, hogy szeresse.
Hiszen megmentette az életét.
Pontosan...ami annyit jelent, hogy nem ártott neki, inkább magának ártott és ezzel tulajdonképpen használt a másiknak.
Ha túléli és a másik felismeri a jószándékot.
Nagyon okos vagy.
Te vagy nagyon okos.
Oké, hagyjuk a köröket.
Hagyjuk.
Ezt nem értem mégsem. Egy ember számára hogyan lehet fontosabb a másik ember, mint a saját épsége?
Úgy, hogy a másik ember épsége fontosabb, mint a sajátja.
Ezt mondtam én is.
Akkor megpróbálom mégegyszer: szereti a nőt és nem fél.
Dehát ez a normális.
Igen, ez lenne a normális.
Akkor miért pszichopata és szociopata?
Na jó, hagyjál, lerágod a húsomat.
Miért?
ÁhHHHHHHHHHHH.........
Na jó. Hátha lesz következő rész, amit megírnak majd a forgatókönyvírók ÁmerikábanJ és akkor erre is fény derül hamarosan. Ebben kiegyezhetünk?
Igen.
Akkor jó.
Amúgy, hogy vagy?

Pipő és a varázsdoboz

2010-05-18T21:31:00.003+02:00

Pipő születésnapjára kapta a dobozt jóféle teákkal megtöltve. A dobozka üres és azon gondolkodott, mit fog elhelyezni benne. Hideg éjjeleken a meséskönyvekhez elkelt egy-egy bögre tea, így szépen lassan megiszogatta a doboz tartalmát. Még ma is szívesen gondol vissza ezekre a napokra, az olvasás szabad szeretetére, amit oly gyakran elfelejtünk.

Akkor, amikor kint hideg szél fúj vagy egészen otromba idő van, bizony jó, csak úgy leülni egy lámpa mellett és távoli vidékekre vándorolni a szerzővel.

Pipőnek nagyjából mindegy, hogy a tudomány vagy a szépirodalom repíti el. Képes órákon át belemerülni egy történetbe, de amit a legjobban szeret, ha van kinek olvasni, felolvasni a meséket.

Megbeszélni is remek, de együtt élni a történettel, osztozni azon a világon, az valami egészen rendkívüli ajándék. A mesében élést nem lehet meghatározni. Ezek a percek önálló életre kelnek.

Pipő, amikor benne él a mesében, valóban elhiszi, hogy mesét teremt. Ő maga írja, alakítja a történetet. Hiszen a felolvasás is számít! Nem mindegy milyen hangsúlyt adunk a történetnek, kit hogyan személyesítünk meg. Az írás nem az ő műfaja, de olvasni szeret.

Az olvasás magányos dolog, még a felolvasás is az. Ez utóbbihoz nélkülözhetetlen magabiztosság nem más, mint hogy az ember a saját képességeiben bízik meg. Mondhatnánk abban bízik, hogy nem rontja el, de ez nem igaz. Ha igazán jól csinálja, nem bízik semmiben, csak csinálja. Ez a tudás nem eredendő, hanem folyamatában történik velünk. Nem tudjuk előre, nincs is honnan tudnunk előre.

Az olvasás szeretetét nem tudni hol tanuljuk meg. Valahogy jön magától a megértéssel, a mesevilágba való belépéssel.

Varázsolni fogok – gondolta Pipő, nem is egyszer. Segítek az embereknek megérteni a meséket. Elmesélem nekik, milyen ez a világ, az állatok és az emberek és azok az életek, amiket csak a képzeletünkben élünk meg.

Talán nem is kell ennél több – gondolta és hosszú-hosszú idő óta nyugodtan aludt el. Fejére húzva a takarót eldöntötte most nagy kalandra indul távoli földeken. Mielőtt az ismeretlen ország földjére lépett kezébe fogta a varázsdobozt és elhelyezte benne az első kincset: „Az olvasás szeretete”.

Nem tudta még hova vezet az út, de a dobozka ott lesz a kezében és ha kincset lel, elhelyezi azt benne, hogy ne vesszen el. Ennyit tudott csak és egyre mélyebben és mélyebben lélegzett, míg szépen lassan, kicsit félve, egyszercsak kilépett a földre.

Tori Amos - A Sorta Fairytale

2010-05-15T23:42:00.004+02:00

Csak óvatosan a kártékony állatokkal

2010-05-14T16:53:00.007+02:00
Az elmúlt hetekben elég beteg voltam, annyira, hogy egyetlen állatot sem voltam képes elpusztítani, a szó hagyományos értelmében.
Nem vitt rá a lélek. Jobban érzem magam, bár még mindig nem az igazi. Talán nem is leszek már soha ugyanolyan.

Ebből az állapotból annyit viszont sikerült kamatoztatni, hogy van olyan állat, ami káros hatással van az egészségre és épp ezért nagyon-nagyon messze kell tartanunk magunktól, hogy meg ne mérgezzen. Elpusztítani természetesen nem kell, jobb esetben megteszi ezt vele a saját fajtája.

Pályázat

2010-04-30T22:39:00.006+02:00

Téma: Kontraindikált
Leírás: Az elmúlt napokban túléltem a következő módszerek együttes alkalmazását: AT, Hipnózis, Identity
Eredmény: megszüntettem a csoporthipnózis saját életemre gyakorolt hatását
Eszköz: internet
Gyakorlat: kontraindikált csoportok terápiája

Tanáraim:
Dr. Szőnyi Magda
DE Pszichológiai Intézet
Mage
Apple

Szeretném megköszönni, hogy eddig eljutottam.
Profilom: szervezetfejlesztés

Te olyan csúnya vagy, veled nem is lehet játszani

2010-04-28T18:37:00.005+02:00

A játék csak addig jó, amíg mindenki jól van. Ha valaki rosszul van, a játékot be kell fejezni. Ha valakit szeretünk, arra nem erőltetünk olyan játékot, amit nem akar játszani. Ha mégis megtesszük és mellettünk marad, akkor az játszma.
A játszmának szüksége van az igazolásra. A játéknak nincs.

A tökkel ütött lány és a béka meséje

2010-04-25T21:13:00.003+02:00

Élt egyszer valahol messziföldön egy tökkel ütött lány. Egy darabig még tisztában volt azzal, hogy ez a tök hogy kerülhetett a fejére, aztán elfelejtette. De úgy elfelejtette, hogy a tök teljesen rágyógyult a fejére. Az emberek néha mosolyogtak rajta, néha nem tartották normálisnak, de ő remekül elvolt ezzel a szereppel. Egy idő után már nem is zavarta, hogy a körülötte lévő világ mit gondol, helyeslik-e, hogy az a tök ott van a fején. Különképpen, hogy a tök, mint egy jó kalap védte esővel, tűző nappal, széllel szemben. Tudta jól, hogy a dolgok nem véletlenül történnek, így ha már így esett, semmi baj sincsen, majd ő lesz az egyetlen tökkel ütött lány széles e vidéken.

Csak hát valahogy a tökkel ütött fiú nem jött szembe. Nem nagy baj, vígasztalta magát, talán nincs is párom, de majd jól elleszek, teremtek egyet. Épp mikor ezen gondolkodott hevesen, egy kis béka követni kezdte. Azt brekegte, mennyire tetszik neki a lány, mennyire tudná szeretni őt.

Nincsenek véletlenek. A lánynak éppen erre volt szüksége, így elhatározta, hogy a mesék azért vannak, hogy tanuljunk belőle. Emlékezett is egy mesére, valami békakirályfiról szólt a mese. Arra gondolt, talán itt az ő királyfija, csak el van átkozva szegény, ha eleget simogatja, királyfi lesz.
De megcsókolni nem tudta mégsem. Sokat volt a kisbékával és néha már-már egészen úgy tűnt, királyfi lesz. De valahogy mégsem, mégsem volt ez igazi dolog.
- Nincs mit tenni, gondolta a tökkel ütött lány. Meg kell csókolnom a békát, hátha igaz a mese.
Na persze küzdött erősen, egy békát megcsókolni mégiscsak nehéz, különösképpen, mert nem szerette a békákat. Nyálkásak voltak neki, túlságosan.
- Nincs mit tenni, először megszeretem, aztán megcsókolom - mondogatta magának.
Így is tett. Addig hordozgatta a parton a békát, amíg az elvesztette nyálkás jellegét. Közben arról mesélt, milyen királyfit szeretne. A béka nagyon figyelt.
- Úgy lesz, úgy lesz. Át tudok változni királyfivá, csak segíts nekem. Szeretlek.
A lány elhitte. Elkezdte megszeretni a békát, elhitte, hogy csodát tehet. Aztán, amikor már készen volt a nagy lépésre, megcsókolta a békát.
- Szeretlek - mondta.
- Szeretlek - mondta a béka.
És vártak. Várták, hogy egyszer királyfi lesz a kisbékából. De a béka türelmetlen volt.
- Nem lettem királyfi mégsem - vágta a lány fejéhez.
- De az vagy - mondta a lány. Hát nem látod, hogy királyfi lettél egészen?
- Nem látom - mondta a béka.
Így hát a lány megcsókolta mégegyszer. De valahogy csak nem akart megtörténni a csoda.
A tökkel ütött lány nem adta fel. Akkora már eldöntötte, hogy a mesének igaznak kell lennie. Ő már látta a királyfit a kisbékában, már csak egy lépés az egész. De a béka nem hitt már neki, egyre dühösebb lett.
- Azt hittem királyfi leszek, de nem lettem, hazudtál nekem. Nem szeretlek.
A tökkel ütött lány nem értette, miért annyira dühös a béka.
- Mi a baj?-kérdezte - Hiszen én látom, hogy királyfi vagy, te miért nem látod mégsem?
Elmesélte a békának mit lát, de a béka nem hitte el.
- Az a baj - mondta a béka, hogy nem hiszek a mesékben. Én béka vagyok, békának kell lennem. Nem tudsz megváltoztatni, mert csodák nincsenek. Haragszom rád, mert annyira hittél a mesékben, hogy én is elhittem egészen királyfi leszek, de most el kell, hogy engedj. Visszamegyek békaföldre, mert ott vannak a társaim.
A tökkel ütött lány, csak nézett. Nem értette, hiszen a csoda megtörtént.
Nem hazudott ő senkinek, csak hitt a mesékben és neki valósággá vált.
- Hát te nem látod? - kérdezte a béka. - Nem vagyok királyfi, nem is lehetek és különben is, mit tudhat erről egy tökkel ütött lány?
A lány elengedte a békát - hadd menjen.
Ha valaki béka akar lenni, abból nem lehet királyfit csinálni, még egy tökkel ütött lánynak sem, különös képpen, hogy békából akkor lesz királyfi, ha feloldódik az átok.
De az átok nem oldódott fel, mert mint közben kiderült, a kisbékát azzal átkozták meg, hogy ha királyfi lesz, soha ne ismerje fel.

Nem te vagy az én párom

2010-04-24T01:03:00.005+02:00

Régen mennyire tudtam ezt, csípőből döntöttem az első komolyabb dolognál, ami nehézséget okozott. Ha nem felelt meg az elképzeléseimnek valaki, akkor azonnal léptem. Aztán jött a következő kapcsolat. Egy másik, ahol nagyjából ugyanez a döntés született.

Emlékszem, amikor már a sokadik "nem te vagy az én párom" jelenetet játszottam egyre durvábban, annyira szégyelltem magam, hogy elbújtam a mosdóba. Ott siránkoztam, hogy ez az ember annyira szeret, ennek hogy mondom majd meg, nem nyert.
Anyukám akkor ült le velem beszélgetni. Emlékszem, ennyit mondott csak, ne játsszak az emberekkel.
Azt a fiút, akinek ott kellett megmondanom, mert így döntöttem, anyukám nagyon kedvelte. Jó gyerek volt, de nagyon szegények voltak. Nem is voltunk értelmileg egy szinten, de valahogy anyum soha nem tartotta lényegesnek ezeket a dolgokat (jah, nem, az az apám!) vagy nagyon is lényegesnek tartotta, ezt még most sem tudom eldönteni igazán.
Egy viszont fontos volt neki, erre megtanított: Mindig ő szeressen jobban.

Talán saját tapasztalat vagy élete tanulsága, igazából soha nem értettem, de szem előtt tartottam, mert anya okos. Soha nem lett diplomája, mert túl szegények voltak, hogy tanuljon. Nekem lett, mert anyának fontos volt, hogy támogasson, hogy nekem sikerüljön, hogy én boldogabb legyek. Az önmegvalósító ember a pszichológusok szerint is a csúcson van, legalábbis sokáig győzedelmeskedett ez a téves elképzelés.

Elkezdtem megvalósítani önmagam, néhol kicsit gátolva voltam a túl erős személyiségek által, akik folyton beszóltak, hogy ebben vagy abban nem vagyok még éppen tökéletes. Persze, mindig megvolt, hogy ki a hibás a történetben. Gondolhatod, hogy nem én voltam.
Valami hihetetlen szintre fejlesztjük a hazugságokat.

Aztán egyszercsak elszakadt valami bennem. Talán van nagy ő, talán nincsen. A hiten múlik az egész, hogy képes vagyok szeretni ezt az embert, képes vagyok felnőni a feladathoz. Képes vagyok-e elhinni, hogy ő az igazi egy életen át. Nem hiszem, hogy ez légvár. Nem hiszem, hogy van ideális ember a számomra. Változom, a barátaim szerint sokat.
"Jobb ember lettem általad" (Lesz ez még így se'- direkt írom magyarul, mert itt így van értelme). Ez számít és a befektetett energia. A befektetett energia pedig a hiten múlik. Na persze azon túl, hogy szép, okos és szeretem.

Nem véletlenül választunk magunk mellé embereket, úgy hiszem. A jóban-rosszban azt jelenti, hogy képes vagyok osztozni a sorsán, még akkor is, ha éppen nem tudom, mi a megoldás a bajára. Képes vagyok magamon viselni az ő keresztjét is. Az egész pereputtyát, mert (valami filmből lopom csak) mindig négyen vagyunk az ágyban.

Mindig azt gondoltam, képes vagyok rá. Fel tudom emelni, támogatni tudom, ha szüksége van rám.
Aztán azt kaptam, nem figyelek eléggé, egyszerűen nem elég fontos nekem a másik. Ez nem igaz.
Amikor valaki szeret, megbízik benned, nincsenek fenntartásai. Azt hiszem, a bizalom nagyon fontos egy kapcsolatban.

Most már semmiben nem vagyok biztos. Még soha nem fordult elő velem, hogy ne lettem volna elég jó valakinek, de úgy látszik romlanak a túlélési esélyeim. Állítólag terv szerint élek és tartom az ütemterveket. Tiszta stressz vagyok, persze nem magamnak, mindenki másnak. Gyakorlatilag azzal is stresszelem a népet, ha nyugodt vagyok.

Ezen mindenképpen változtatnom kell. Annak ellenére érzik ezt az emberek, hogy soha senkinek sem mondtam, határidő van. Csak magamnak. És mégis, valahogy egyedül maradok a dolgaimmal.
De nem baj, mert anya azt mondta, ne féljek. Ha egyedül maradok, akkor se'féljek soha. Nem tudom, mi lesz, ha anya nem lesz. Anyának mindig maradnia kell, úgy hogy ezt jól megcsinálta magának.

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint Duó

2010-04-22T13:51:00.003+02:00

Tegnap Harcsa Veronika koncerten voltunk. Pontosabban Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint koncerten. Ennek jelentőségére most ébredtem rá, mikor olyan videót próbáltam keresni a youtube-on, ami visszaadja a tegnapi hangulatot és alig találtam. Teljesen más a Quartet-es változat és az Erik Sumo Band-es is. Másként hangzik egy szál gitárral. Más élőben, nagyon más, a videó alig adja vissza, mennyire jelen volt ő is és az a több, mint kétszáz ember is, aki ott volt.

Rengeteg olyan szám volt, amit még soha nem hallottam, pedig elhiheted utána néztem, mielőtt elmentem. A számok nagy többsége nincs fenn a youtube-on.

Fantasztikus volt. Kiállt és énekelt, mint a nagyok. Nem szállt el, nem nyomott showt, nem próbált más képet festeni, mint amilyen, csak énekelt, meglepő egyszerűséggel, tisztasággal.
Remélem, ilyen marad.

Ez egy U2 szám, amit felteszek, mert ez, ami hasonló és némiképp talán képes visszaadni a tegnap estét.

LMP

2010-04-21T12:14:00.007+02:00

A fickó a videóban sérelmezi, hogy a Fidesz élelmiszerrel kampányolt. Nos, inkább költse élelemre azt a pénzt és ossza szét, mint üres frázisokat hajtogató plakátokra. Nem melesleg évek óta zöldövezetet akar, amivel nem tudom mi baja lehet a zöld pártnak.

Egyébként kivételesen jó marketingnek tartottam, hogy beszerzési áron osztottak élelmet a nyugdíjasoknak (1l olaj+ 1kg liszt+ 1kg cukor = 200 forint), bár azt nem láttam, ki volt ott. Ha pedig valamilyen módon elkerülték, hogy valaki kétszer álljon sorba, az is elfogadható szempont. Legalábbis nekem az.
Jah, hogy volt benne egy nagyon is tudatos kampány? Volt, és akkor?

A barátom

2010-04-18T23:13:00.001+02:00
- Miért szeretsz engem?
- Azért, mert szeretsz és változni tudok ez által és jobb ember leszek.
- Na, de most komolyan. Miért szeretsz?
- Azért, mert szép vagy és okos vagy.
- Akkor jó.

Csak lazán

2010-04-18T23:10:00.002+02:00

A hét poénja:

"Jaj, annyit iszom, olyan leszek, mint az apám. De ha csinálsz nekem gyereket, akkor nem. Akkor olyan leszek, mint az anyám."

Nagy dilemma:-)))

Hófehérke

2010-04-16T20:25:00.002+02:00
Újabban munka után leülök az Operaház mögötti utcán és megiszom egy kakaót. Chiliset, mert csokiból az a legjobb.
A minap rengeteg Hófehérke totyorgott el mellettem. Az anyukájukkal az Operaházba siettek.
Azt észrevettétek, hogy a gyerekek a szüleik mozgását is utánozzák?

Na mindegy. Kortól függetlenül hiszünk a mesékben.

2010-04-09T21:36:00.005+02:00

Régen még próbálkoztam versekkel, ma már nem. Azt mondták nem vagyok tehetséges és elhittem:-)

A boldogság ordít, ugye?

a mosoly nem is jön, csak létezik,

mint egy mágikus fennebbvaló

maga a hatalom, kemény vagy puha

erő, ami nem ad nevet

tisztán kivehető a léte

lágy, feszes, mocskos, tiszta

a tükröm fele többet, a másik kevesebbet enged látni

élet-halál, kifelé- és befelé fordulás

az egyensúly a biztonság

ha ugyanaz a dolog él és meghal egyszerre

felfoghatatlan a halni akarás

a születés egy másik dolog pusztulásában isteni fogantatás

a tükör enged látni, ha hajlandó vagy visszanézni

a boldogság nevet

csak annyit vállalj, amit még elbír a szemed.

>

Ez van

2010-04-09T18:25:00.006+02:00

Nagyon furcsa, amikor arról hallok vitatkozni embereket, barátok, hogyan hozták meg döntésüket a kettős állampolgárságtól, miért szavaztak nemmel. Na persze racionálisan megértem, érzelmileg sajnos nem. Politikai döntést hoztak.

Nem is mondok mást, hallgassátok meg, szerintem az egész jó, bár kicsit hosszú.

"Magyarországon az eltakarja kitakarja, az add ide add oda, az erdélyi magyar román...a murok répa, a krumpli burgonya, a fehér hagyma vöröshagyma, a vörös pedig lila".

MR1 Kossuth Rádió
A határon innen a határon túlról
2010.04.04
9:00-9:30

Sajnos, nem hajlandó úgy lejátszani, hogy behelyezem.

2010

2010-04-02T17:36:00.004+02:00
Minden Húsvét más és más.
Nekem ez a mostani az alázatról és a kitartásról szól.

Ezzel a videóval szeretnék Nagyon boldog húsvétot kívánni, még ha első látásra nem is kapcsolódik szorosan a témához.

A viselkedés előbbre való a gondolatnál

2010-03-30T22:35:00.004+02:00

Most, hogy túljutottam a szakdolgozat küzdelmein, ráértem foglalkozni dolgokkal. Például azzal, hogy mit álmodtam. Rögtön írtam is egy sms-t annak, akivel álmodtam. A bölcsességek, amiket álmomban megosztott velem, persze elfelejtődtek közben, pedig ismételgettem bőszen reggel, de leírni már nem volt erőm.

Miközben köttettem az elmúlt idő Izácskáját és végig lapoztam, miről szólt az életem, belépett egy testileg fogyatékos az ajtón. Na nem komolyan, össz-vissz talán csípőficamos volt, de a durva fajtából.

Érdekes volt, ahogy ott álltam a négy (szerintem) hovatovább remek pszichológiai írásommal (szociálpszichó, ami munkapszichó, de leginkább csoport, aztán egy kis bábozás fejlődésből a gyerekeknek, színtévesztés általános pszichológiából, mert van, akiért érdemes volt kutatni a témát és végül, de nem utolsó sorban az autogén tréning hatásmechanizmusa a személyiségfejlődésre - személyiségpszichóból).

Szóval ott álltam én remekbe szabott jövő pszichomókusa és ugyanazt a pofát vágtam a "fogyira", mint a csajszi, aki kiszolgálta.

Akkor jöttem rá, mekkora egy barom vagyok, amikor beletemetkeztem az írásaimba, nem akartam látni t.i. és megcsapott az illata, milyen remek illata volt.
Akkor újra ránéztem. Nem volt részeg, vagy alulöltözött vagy igazi elmebajos. Csípőficama volt, ennyi csak. Mégis remekül, kultúráltan tűrte a környező emberek bunkóságát, akik persze nem szóltak, de ki volt írva az arcukra, mit gondolnak.

Ha most visszagondolok édesanyám beszámolóira, hogy születésemkor engem is csípőficamosnak néztek, akkor szégyellem magam, de nagyon.

A bölcsességek nem ugranak be, de a mai nap tanulságos, sok szempontból.

Népbetegség a szorongás és a depresszió

2010-03-21T13:46:00.003+01:00
Egy az egyben:

Magyarország: 3,5 millió "agybajos" - ezermilliárdos kiadások
és akkor most sétálni megyek, mert szép idő van:-)

Héj gyerekek, figyeljetek

2010-03-19T19:44:00.003+01:00

Nem a legjobb videó, de nem is ez a lényeg:-) Arra a kérdésre válaszul, hogy miért szeretem Zoránt. Azért, mert ezen nőttem fel.

Eheti hírek

2010-03-19T18:46:00.002+01:00

Mostanában oly mértékben megemelkedett a halálhírek száma, hogy kénytelen vagyok egy bejegyzést megejteni erről a témáról. A média, mint valami eszét vesztett hajszolja a "lemészárolta a családját", "öngyilkos lett" tipusú híreket. Persze nem értik, az okokat kutatják, tippelgetnek. Már arra sem veszik a fáradságot, hogy szakértőt szólaltassanak meg.

Én sem vagyok az és mélységesen elborzaszt, amikor valaki épp a legszorosabb köteléket vágja el, t.i. a saját családja ellen fordul, gyilkol vagy a saját életének vet véget. Az viszont megletősen kellemetlenül érint, amikor ezt összemossák olyan betegségekkel, aminek semmi köze hozzá. Elképedek, hogy egy egész ország csámcsog valakinek a legnagyobb nyomorán. Neki, ha magával is végzett, már mindegy, de akár gyilkosság, akár öngyilkosság olyan mélységes átokkal sújtja a hozzátartozóit, amit egy életen át cipelhetnek tovább.

Nem kell a média ahhoz, hogy egy életen át rémálmok kísérjék, mit tehetett volna, hogy nem látta?

Ide jutottunk, ez a hír. Lemészárolta a saját családját, utána magával is végzett. Minél idősebb vagyok, annál mélyebben hiszek újra a hit erejében, ami ellen fiatalabb koromban tiltakoztam. Ha csak kicsit is megtanulod tisztelni az életet, az Istent, akkor nem visz rá a lélek, hogy ilyet tegyél.
Az emberek önmaguktól valahogy nem képesek megbecsülni az életet. Beleőrülnek a saját hajszolt tévképzeteikbe. Hogy miért van így, azt nem tudom. De azt tudom, hogy nincs az a külső szakember, aki megmenthetné a lelked, ha megölsz egy élőlényt, mert belőled is meghal egy darab. És itt nem az a lényeg, hogy a börtöncellában sínylődsz vagy a pszichiátrián csinálnak szivacsot az agyadból. A lényeg az, hogy nem erendően születünk bolondnak, a hajlam megvan, de kell a folyamat, ami eddig eljuttat.

Remélem, annyi preventív jellege mégis van a dolognak, hogy aki hallja, megáll egy pillanatra és befelé tekint. Vajon ő maga az őrület hányadik fokán áll?

Teher alatt nő a pálma

2010-03-05T19:30:00.005+01:00

Azt mondják teher alatt nő a pálma. Ez járt a fejemben tegnap, mert iszonyúan be vagyok pánikolva (pszichomatikus tüneteim vannak - maradjunk ennyiben) az államvizsgától. Na persze, ha eljutok egyáltalán odáig, mert még mindig a szakdolgozattal küzdök. A szakdolgozattal, ami majdnem készen lenne, ha a mindent eldöntő hipotézisem nem hiányozna. Érted te ezt? Hogy ilyen hülye legyek, basszus, azért az is kivételes, komolyan. Na mindegy. Írom át, írom át, írom át, egyszer csak jó lesz és egyfolytában idegeskedem.

Na de nem is ez a lényeg. Pár nappal ezelőtt kiszúrtam a cég remek növénykéjét, ami bírja a sötétet. Most már tele vagyunk növényekkel, de kell mégegy és ma megkérdeztem a nevét az Operaház mögötti növényesnél. Agglegény pálma - "Tudja, mert olyan igénytelen". Rögtön megvettem.

Remélem, hatalmasra nő a következő hónapban, utána még nagyobbra és a felvételinél meg már óriás lesz.

Most akkor láthatod, hogy leendő pszichológusként milyen remek megküzdéseim vannak:-)

.

He?

2010-02-28T17:31:00.002+01:00

Ganxta valahogy nem tartozott a kedvenceim közé, ám amióta bevette a pszichológusokat a sikerszakmák közé, elgondolkodtató:-) Na meg ugye, a szám sem rossz.
Tehát: orvos, ügyvéd, közgazdász, mérnök, pszichológus. Ez utóbbi csak azért, mert a pszichopatának az való:-)

A fáradtság nem hat rám valami jól

2010-02-26T19:09:00.006+01:00

Ha esik az eső, befordulok. Ilyenkor bánt, ha valaki akár egyetlen felkiáltójelet megenged egy levélben. Egyet. Na persze, a hiperszenzivitásról leszokóban kezdtem néhány éve komolyan venni, hogy pszichológus leszek. Akkor nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz tartani magam, hogy mást meg tudjak tartani. Mindeközben persze ne fájjon. Nekem ne fájjon, a másiknak meg úgy fájjon, hogy visszajön, mert jobban van. A fejlődés nem megy könnyen. Amikor magaddal viaskodsz, akkor meg hajlamos vagy a hazugságra, ez van.

Most, hogy terápiát tanulok és próbálgatom a saját határaim, rájövök, hogy nagyon sok mindenre nem vagyok még kész.

Tulajdonképpen elképedek, hogy amikor először kigondoltam, nekem ez kell, mennyire eltökélten hittem, elég ha majd mindent jól megtanulok, csak hogy fogalmam sem volt, mi az, amit meg kell tanulni. Nem is sikerült. Emlékszem, nem értettem, miért nem sikerül, hiszen annyira akartam.

Nem voltam kész és lehet, hogy most sem vagyok. Akkor nem láttam, most látom. Hát ez is valami....

Politikai pszichológia III.

2010-02-25T22:12:00.002+01:00

Most kaptam e-mailen. Mehetett volna kommentbe is, de ráfixáltam a témára, mint látod. Sorozat lett.

A határozott választópolgár

Frigyes

2010-02-19T18:16:00.002+01:00

Frigyest nagyon szeretjük. Személyisége van. Egyszercsak váratlanul beköltözött hozzánk, hozta az ügyes-bajos dolgait, hogy ő sárkány, aki nem tud tűzokádni, hogy a legegyszerűbbek közül említsek valamit.

Tulajdonképpen semmit sem von le a beszélgetéseinkből, hogy Frigyes csak egy báb, mert sokkal több annál. Ajándékba kaptam őt, mert szerettem volna kipróbálni a gyakorlatban, mennyire működik, egyáltalán működhet-e a távolítás és a báb megtanult beszélni, megtanulta kifejezni magát.

Ezek megbuggyantak - mondhatnád. De a bábozás a gyerekeknek sokat segít kifejezni az érzelmeiket, mert a bábok kimondhatják helyettük azt, amit ők a gyerek szerepében nem. Persze mi felnőttek vagyunk, de még így is működik. Egész más elmondani a gondolataidat, elképzeléseidet valamiről és egész más egy adott szerepben egyes szám első személyben kimondani azt. Egy bábbal ez lehetséges és jó móka.

Ha valami sértőt akarsz mondani, akkor rád megharagudna a másik, de ha a báb mondja a maga kedves lényével aranyos hangon, akkor arra nem haragszol, mert pillanatnyilag bele sem gondolsz, hogy a másik van mögötte. Tudod, hogy ő van mögötte, de mégsem haragszol rá.

Szerintem ez hatalmas dolog. Kommunikációs és csapatépítő tréningekre kimondottan javasolnám. Na persze, a csoport nem biztos, hogy hajlandó kinevettetni magát, hiszen nem eshetünk ki a felnőtt szerepből, de otthon kieshetünk, otthon lehet.

Így lett Frigyes az életünk része és remekül elvagyunk:-))

Fonogram 2010

2010-02-10T19:40:00.002+01:00
Ma este van a Fonogram Díjátadó Gála.

Egy kategóriát emelnék ki. Nekem mindegy lenne, hogy Erik Sumo nyer, a Quimby vagy Hobo, de már látom, hogy mint mindig az ízlésem meglehetősen eltér a jó értelemben vett átlagtól, ezért azon sem csodálkoznék, ha itt Zséda lenne a befutó.
Ajjajjaj - mondanám, de regisztrálni nincs kedvem:-(

Az év hazai dala
DEMJÉN FERENC - A lelkünk most is vágtat (R&R)
ERIK SUMO BAND - Disco In My Head (Megadó)
HOBO - Merlin (EMI)
MAGNA CUM LAUDE - Pálinka dal (Magneoton)
QUIMBY - Ajjajjaj (Tom-Tom Records)
ZSÉDA - És megindul a Föld (Magneoton)

Rosszabbul élünk, mint négy éve

2010-02-10T18:45:00.003+01:00

Lehet, emlékeztek még a 2006-os Fidesz kommunikációs kampányra: "Rosszabbul élünk, mint négy éve". Ezt az üzenetet sokan sok oldalról támadták, többek között azzal, hogy érthetetlen, nem "ment át", hogy így fogalmazzak.
Ma beszélgetve az új törvényről, ami bünteti a meleg étkezési jegyek elfogadását olyan élelmiszeráruházban, amely nem nyújt éttermi szolgáltatást, újra értelmet nyert ez a kampány: Rosszabbul élünk, mint négy napja.

Nos, tényleg megfogadtam, hogy nem fogok folyton morgolódni, ezzel megkeserítve elsősorban a saját életem, de azért elgondolkodtató, hogy kinek fájt ez olyan nagyon? Tudniillik, hogy a CBA-ban például költhetted kajára a meleg étkezési jegyet is.

Nem vagyok otthon a százalékok világában e téren, értem ezalatt, hogy mennyit fizet a szolgáltató az államnak, hogy visszaváltsa a jegyeket. El tudom képzelni, hogy pont a különbözetét annak az adónak, amennyivel kevesebbet fizet a munkáltató utána. Még csak nem is a kommunikációs formával van bajom, hiszen, támogassák ezeket a szolgáltatókat, az üdülési csekk is ugyebár a magyar turizmus fellendítése miatt van.

Nekem azzal van bajom, hogy eddig működött és most elvették és nekem rosszabb ezáltal.
Különösképpen nem érdekel, hogy nyílvánvalóan egy hézagot kívánt betömni a rendelet, amit sokan kihasználtak, de nem hiszem, hogy annyira fájt volna. Az emberek ugyanannyi pénzért vehettek ételt, ami otthon főzéssel többre volt elég, mint étterembe járással. A boltok ugyanúgy kifizetik a százalékot a beváltásra, tehát az állam nem károsult.

Nem hiszem, hogy visszakézből kellene odavágni, dögöljetek éhen. Lehet persze korlátozni és támogatni az éttermeket, de könyörgöm, akkor, amikor annyira megadóztatják a hideg étkezési utalványt, hogy minden cég meleget ad, akkor ne kényszerítsék rá az embereket, hogy étterembe járjanak. Különösképpen akkor ne, ha nem tellik rá.

Szuper vasárnap

2010-02-07T23:57:00.001+01:00

Ma takarítottam. Éljen-éljen:-)))

p.s. faszomér erőltetem itt magam a pszichológiával:-)

A férfiak mosogatási szokásai

2010-02-05T20:39:00.004+01:00

A férfiak mosogatási szokásai elképesztőek. Na persze, nem akarok általánosítani, nem is tehetném, de az, hogy a közepén félbehagyom és kész vagyok, mert nincs kedvem tovább, mindenesetre érdekes dolog. Legalább megmenekülnek attól, hogy megutálják, csak mert muszáj.
A cél előtt feladják?

Fogadalmak 2010

2010-02-05T19:19:00.006+01:00

A fejlődés következő szintjére lépek. Már eldöntöttem, csak meg kell valósítani. Soha többet nem kiabálok senkivel, akármennyire dühös vagyok. Majd inkább bőgök egyet vagy nem tudom, bőgés után relaxálok és akkor nem leszek olyan, amiről kívülről mindenki azt mondja, bolond.
Persze a sírás szánalmas valahol, mert kontrollálhatalan és gyengének tűnsz, de még mindig jobb, mert csak esendő vagy, nem bolond.

Ma volt ilyen tapasztalat. Velem ordítoztak, én meg sírtam, de ezzel nincs vége a dolognak, mert az még csak sima ordítozás volt. Jövök haza az Andrássy úton és egy biciklis nő úgy ordított a rendőrökkel, hogy leállt a forgalom. Nem viccelek. Megőrült. Nem vicc, tényleg.

Következő elhatározásom, hogy mindig megdícsérem magunkat. Mert amikor a másik jól csinálja és reply to all-lal válaszolok, akkor nekem is visszajön az e-mail, hogy juj, de ügyik vagyunk. Ezért például, ha az oroszlán énemből adódóan nem kapok elég simogatást, akkor megsimogatom a saját sörényem. Igen.

És akkor nem lesznek ilyen qrvaszar heteim, mint ez volt.
Remélem, meglesz még a blog 2011-ben és vissza tudom nézni, sikerült-e. Az írással kezdődik a megvalósítás, szóval jó úton vagyok. De ne tudd meg, milyen rohadt nehéz.

Például el vagyok képedve az attitűdkutatásokon és minden olyan kísérleten, amikor majd mi megváltoztatjuk a másik attitűdjét. Na igen, de hogyan? Már magadon is iszonyúan nehéz szokásokat, hozzáállást változtatni, arról nem is beszélve, hogy minimum a belátás szintű önismeret kell. Ha ez megvan, akkor meg kell találnod a működőképes megoldást, ami már csak azért is nehéz, mert az eddigi attitűdöd egy működőképes megküzdésen alapult. Vagyis, ha változtatni akarsz magadon, akkor épp ott tartasz, ahol a pubertás vagy a gyerek, aki most alakítja ki, milyen is legyen, amit a másik elfogad, amiből a jelenlegi körülmények között a legmagasabb hasznot "szakíthatja", amiből éppen a túlélésre tellik vagy ami megfelel az ideális énképének.
Ebből talán sikerült érzékeltetni, hogy milyen bonyolult a dolog egységesítés szintjén, hiszen még az is variációk halmaza, hogy mi a cél. Célonként vesszük a megoldási alternatívákat és az erre kínált több megoldást és máris ott tartunk, hogy nem lehet ábrázolni egy sima charton.
Akkor pedig megbukott.

Befejezem, mert remélem te is látod, hogy egy sima blogbejegyzésnek készült az attitűdváltoztatásról (végre olyan leszek, ahogy szeretnek a barátaim - cél -én-ideál), átcsúszott abba, amilyen most vagyok (pszichologizálok, ha kell, ha nem, racionalizálok, nem érzésből csinálom, mert alá akarom támasztani nem neked, magamnak - attitűd) és végig azt hangoztatom, milyen rohadt nehéz. Tényleg az, ha hiszed, ha nem. Most nem ment, de van még rá egy évem:-)

Mennyi bébi:-)

2010-02-03T19:54:00.002+01:00

Tudom, hogy nagyjából mindenki így van ezzel, de mégis a középsuliban úgy éreztük kivételes évfolyam vagyunk. És nem csak mi. Nagyjából úgy '76-'79-esre saccoltam akkor a jófejeket.
Ma már persze kicsit másként van, de alapvetően az ember érezheti azt, hogy kivételes.

Mostanában születnek a jófej ismerőseim gyerekei, ők is így fogják érezni, tuti. Majd megváltják a világot a szülők tanításai alapján, ez egész biztos:-)

Hazug pofátlanság

2010-02-02T19:24:00.003+01:00

Valahogy különös allergiám van azokra, akiknek a szava két napig sem tart és utána még hülyének is néznek. Persze nem vagyok abban a helyzetben, hogy nevelő célzattal indítsak bárminemű megjegyzést, de bosszantó, rendkívül bosszantó és eléggé csapda-helyzet is.
Ha ugyanazt kapja vissza, akkor magam járatom, ha továbbra is becsületes vagyok, akkor meg ott vág át, ahol akar.

Circus Hungaricus

2010-01-29T19:47:00.001+01:00

Ez Hobo, nem valami vidám zene, de azért nekem tetszik.

Kommunikáció

2010-01-29T18:21:00.004+01:00

Sosem tudtam hosszútávon haragudni. Megmérgez a dolog engem is, hiába hiszem, hogy csak a másiknak lesz rosszabb. Na meg valahogy úgyis van ez, hogy egyre rosszabb a dolog és a végén már nem arról szól, hogy nem tudok mást tenni, hanem arról, hogy nem akarok mást tenni.
Épp ezért a játszmákat sem bírom, bár kétségkívül érdekes és az nyer, aki kitartóan, nyugodtan, következetesen tartja magát a szabályokhoz. Gondolom én:-))))

Már nagyon régóta szeretnék Játékelméletet olvasni, tiszta matek:-) Kiváncsi lennék vajon visszaigazolja-e az elmélet, hogy a kommunikációban az nyer, aki ragaszkodik az adatok közléséhez információ átadása helyett.

Mivel emberek vagyunk és nem gépek, gyakorlatilag lehetetlen, hogy adatot közöljünk, az viszont nagyon is lehetséges, hogy az átadott információt azért kezeli adatként a másik fél, mert nem vagyunk ugyanazon az értelmi szinten. (Ez nem zárja ki, hogy ő az intelligensebb, bár tény elvileg az okosabbnak kedvez az elméleti háttér).

Így gyakorlatilag nem látja be, hol vannak az adatok értelmezéséhez szükséges plusz dolgok, hol van az "információ" része.
Direkt írok belátást, mert ha észreveszed, hogy a másik nem csak úgy üresbe tesz dolgokat, hanem értelme van a mondatainak, a viselkedésének, akkor eljutsz a belátásos tanulás szintjére, egyszer csak összeáll a kép.

Jelentkezzen kommentben, aki a fenti összefüggéseket értette:-))

Jujdejó, szabi:-)

2010-01-27T19:16:00.003+01:00

Most, hogy meglett a 14. jegyem is, letettem az utolsó félévi vizsgám és megint sikerült hozni az önmagam által kitűzött minimum 4-es átlagot, azt hiszem ismét szeretem a pszichót:-))) Vizsgaidőszakban kicsit mindig besokallok, de ez így is van jól:-)))

Ennyit az önfényezésről, de mindig muszáj kicsit örülni és dícsérgetni magam, hogy jó vagyok:-)))

Kötelező táncok

2010-01-26T19:19:00.001+01:00
Gyermekkorom egyik kedvenc filmje, na jó lehet, inkább pubertás:-)))

Haiti

2010-01-25T20:32:00.003+01:00

Azért fantasztikus ez az összefogás világszinten, mert valahol visszatükrözi azokat az időket, amikor még az emberek összetették, amijük van, mindenki annyit, amennyi neki erre tellett és felépült egy ház vagy létrejött egy házasság.
Ha valaki szerencsétlenül járt, akkor a többiek segítették és oda-vissza működött ez a dolog.

A kis falvakban, amennyire tudom most is úgy van, bár már lehet csak Székelyföldön járja ez a hagyomány, hogy a fiatalok lagziját a falu állja. Van aki egy tyúkot hoz, van aki egy tojást.
Na persze, most is adunk pénzt, de az nem ugyanaz, mégsem, hiszen nem tudhatod, lesz-e elég pénz, hogy fedezze a kiadásaidat, ha viszont elfogy a pia és kaja, amit hoztak, hazamennek szépen az emberek.

Ha beszakad a házad oldala, akkor jönnek és segítenek a többiek, megjavítják. Majd ha neki lesz valami baja, te mész segíteni.
Azért nem utópia, mert kisebb közösségekben most is működik.
Azért fantasztikus, mert nem hagyják, hogy lecsússz, nem hagyják, hogy sokkal rosszabb legyen a sorsod csak azért, mert Fortuna éppen innen vett el, amikor egy másiknál osztott több jót.

Politikai pszichológia II.

2010-01-25T19:07:00.003+01:00

Eljutottunk addig a "szép" pillanatig, hogy lefasiztáztak a blogomon. Továbbra sem tudom, ki ez a kedves ismeretlen, aki egy réveteg személyeskedő példán túl, nem fordított arra időt, hogy érvekkel támassza alá, miért nem jó az elképzelés.

Nem tudom, mi lehetett annyira sértő az írásomban, hogy ezt a címkét érdemelte. Talán a "szegény" réteg volt oly bántó, talán a felsőoktatási kérdés firtatása, mely szerint, csak az egyetemet végzettek kapják meg az esélyt, hogy érvelni tudjanak. Igaz, kifejthettem volna jobban ezt a dolgot, ám most sincs szándékomban különösképpen megmagyarázni a szavaim értelmét.

Álljon itt akkor a lehető egyértelműbben, amit gondolok, ha elég, elég.
Jelenleg Magyarországon (amennyire tudom, de nyugodtan cáfoljatok) csak a felsőoktatási intézményekben tanítanak politológiát, választási rendszert, politikai gazdaságtant, politikai pszichológiát, egyáltalán bármit, ami segíthet eldönteni, hogy adott választási erő igérete megvalósítható-e vagy sem és még így is annyira bonyolult, összetett, szerteágazó, hogy nem tudnánk megmondani egy adott párt sikerre viheti-e programját.

Elhisszük neki, ez dönt, ez az, amivel nyer egyik vagy másik politikai erő.
Ezzel önmagában még nem lenne baj, de van egy nagyon lényeges hajtóerő, hogy mi alapján döntünk. Hát nyílván a saját érdekeink, a saját kis életünk alapján... mi más? Tesszük ezt úgy, hogy gyakorlatilag egyik párt sem érzi úgy, megoldásokat kell kínálnia, miért tenné, beígér ezt-azt, aztán jól van. Lesz tejjel-mézzel folyó Kánaán - mondják, de ha egy kis eszed van, akkor már felmerül benned a kérdés, ugyan honnan? Honnan veszitek el, t.i., mert ha nincs több pénz, akkor valahonnan el kell venni, hogy máshova oda lehessen tenni.

Ezt hiányolom, mert erről nem szól a fáma.

Ha lennének programok, akkor kiderűlne milyen pénzek kerülnének átcsoportosításra. Ha ismernéd ezt a programot, akkor a saját kis életedben el tudnád dönteni, hogy működőképes-e vagy sem. Értem ezalatt, hogy ha te pedagógus vagy például és semmit sem értesz a bankrendszerhez, akkor nyílván abban hozol döntést a megoldási javaslatok között, amiben kompetens vagy.
Van jópár dolog, ami mindenkit érint, tehát ha ismered a programot, kompetens vagy.
Erre kellene hangsúlyt fektetni és nem a súlykolásra és ennek kellene lennie az egyéni érdeknek is.

Csak veszed a fáradtságot, hogy utánanézz, ha már másként nincs értelme elmenni sem, hogy lead a voksod.
Ha vetted a fáradtságot, akkor viszont már érdekelni fog, számítani fog és nem valakinek a hatására teszel dolgokat (legyen az a szülő, szomszéd, barát vagy éppen a média).

Nem hiszem, hogy ettől fasiszta lennék. Nem hiszem, hogy írtam volna bármi olyat, ami népcsoportokat megkülönböztet, ami ellentmondana a demokráciának, ami diktatorikus.

Nem hiszem, hogy ide kellene hozni a határon túliakat, bár ezt betudom a kedves kommentelő ismerethiányának, aki vagy azt nem tudja, hogy rengeteg hivatalos irattal kell igazolni a kérés jogosságát vagy még ott maradt el, hogy szerinte automatikusan jár a kettős állampolgárság. Hát nem.

De ezek szerint fasiszta vagyok akkor is, ha azt mondom, hogy bocsánat, miért kell eltartani ennyi léhűtőt, aki nem akar dolgozni, mert ugyebár ez is negatívan különbözteti meg egy egészen jelentős társadalmi réteget. Sőt, akkor is fasiszta vagyok, ha támogatom, hogy ne legyen lopás, mert ez is negatívan különbözeti meg azokat, akik lopnak. És akkor is fasiszta vagyok, ha ellenzem, hogy a meleg párok gyerekeket fogadjanak örökbe, mert a gyerek nem kap megfelelő apai/anyai mintát.

Ha ezeket gondolom, mert így neveltek, hogy dolgozni érték, hogy betartani a 10 parancsolatot érték, hogy alapvetően maradjunk meg a hagyományos családmodellnél, akkor nem fasiszta vagyok, hanem konzervatív. Vagyis nem vagyok liberális. Hát nem vagyok az és akkor most mi van?

Nem fogom moderálni a kommenteket, de tényleg örülnék, hogy ha valaki ismeretlenül odaveti azt a mérhetetlen tudást, ami a fejében van, akkor nem menne bele személyeskedésbe olyan hányaveti módon, amire egyrészről semmi alapja, másrészt köze nincs ahhoz, amit írtam.
Ha valamit nem értesz, nagyon kérlek, inkább kérdezz, mert ha kicsit is ismernél, akkor tudnád, hogy vannak olyan dolgok, amelyek elég érzékenyen érintenek ahhoz, hogy rövidúton kiosszam a szegénységi bizonyítványt.

Adománygyűjtés

2010-01-25T18:48:00.004+01:00

Nem is tudom, mit mondjak:-(
Biztos halljátok, hogy a Neofm is gyűjt, mint sokan mások a haiti károsultak megsegítésére, ami szerintem igencsak szép gesztus, nem kerül nekik semmibe és sok embert elér az üzenet. Így segíthetnek a legtöbbet, talán.
Közel áll hozzám ez a dolog, már csak azért is, mert nem bírom eleget hangsúlyozni a média társadalmi felelősségvállalásának jelentőségét.

Erre olvasom, hogy van, aki ezzel is visszaél, ebből is a saját nyereségét látja. Megjelentek a csalók, akik szintén adományt gyűjtenek (Bővebben: HVG).
Szomorú, hogy egyes emberek mások szerencsétlen sorsán akarnak "szakítani", erkölcstelen - de ez kevés. Mínősíthetetlen. Nem is tudom, mit mondjak, de tényleg.

Azért bízom benne, hogy ha valaki így jut tisztességtelen nyereséghez, azon háromszor veri vissza az élet. Ezt most nagyon komolyan mondom és így is gondolom, még akkor is, ha a rossz kívánság nem éppen keresztényi cselekedet.
Érthetetlen, hogy van képe megtenni.
:-(((

Milyen érzés, ha elismerik a munkád?

2010-01-22T18:57:00.003+01:00

Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy a konkurens cég másol, mert jó, amit csinálunk vagy egyszerre jutnak eszünkbe dolgok.
Mindenestre kiábrándító, hogy kitalálsz valami (szerinted) remek dolgot és egyből lenyúlják.

Persze megközelíthető onnan is, hogy tényleg jó, ha nyúlják vagy ha másnak is éppen akkor jut eszébe és előáll vele. Ettől függetlenül az élmény, hogy csináltál valami jót, két napig tart:-(

Megasztár

2010-01-21T20:20:00.002+01:00

Most, hogy jön az 5. Megasztár, hadd mondjam el, hogy nekem mégiscsak a harmadik volt a kedvencem és még csak nem is Rúzsa Magdinak szurkoltam....

Elfelejtek dolgokat

2010-01-21T20:00:00.003+01:00

Rájöttem, hogy a hörcsög magatartás hasznos. Ha eldugdosom a dolgokat, milyen jó megtalálni, nem?
Nem is az élmény maga, hanem hogy van még. Bár pénzzel még nem próbáltam, állítólag annak is van haszna.

Pumukli is beköltözött mostanában, de már alakul a személyisége. Ha biztosan tudom, hogy odatettem, akkor előadja a dolgokat:-)

Politikai pszichológia I.

2010-01-16T14:38:00.005+01:00
Tegnap egészen képtelen ötletek jutottak eszünkbe a választási rendszer megreformálásáról Sashaval.

Mondjuk rögtön az első, amit elfogadtunk, hogy 21 év legyen a felnőtt korhatár, mert akkor vagy három éve egyetemista vagy és tanítják neked vagy három éve dolgozol, jobb esetben adózol és tudod, hogy mi az. Egy 18 éves gyerek általában arra szavaz, ha szavaz, amit a szülei, a környezete pártol.
A pártpreferencia kialakításában nem szerencsés tényező a marketingkommunikáció hatása, hiszen nem minden csoport mögött áll olyan szponzor réteg, amely ezt a nem kevés pénzt leírhatja az adójából (ha jól tudom), azoknak a javára, akik aztán az ő érdekeit viszik sikerre, így a gazdag réteg duplán nyer, a szegény réteg duplán veszít, ha innen nézed.
A "szegény" réteg a súlykolás hatására alakítja ki véleményét, általában nincs rálátása a különböző programokra vagy nem érti azt. Nem is csoda, ha jobban belegondolsz, hiszen csak az egyetemet végzettek kapják meg az esélyt, hogy bármilyen szinten érvelni vagy ellenérvelni tudjanak egy-egy intézkedésről.

Ami a legfontosabb tanulság, hogy az emberek könnyen felejtenek. Teszik ezt azért, mert ha tapasztaloddal ellenkező dolgokat súlykolnak neked és nem találsz megfelelő referenciacsoportot, amely megerősít abban, hogy nem értesz egyet, akkor a kognitív-disszonanciaelmélet értelmében, megváltoztatod az attitűdöd adott határozat iránt. Ettől a pszichológiai hatástól még akkor sem mentesülsz, ha elkötelezetten bal - vagy jobb oldali vagy.
Ha nem vagy elkötelezett, akkor meggyőzöd magad az erős kommunikatív fél irányában, ha elkötelezett vagy, akkor mégjobban ugyanebben az irányban, még akkor is, ha hibázik.
Hiszen, alapvetően egységre törekszel a saját gondolkodásodban.

Fenti folyamatra azért nincs megfelelő megoldás, mert az attitűdkutatás és ennek eredményéből fakadó politikai program éppen az attitűd megváltoztatására irányul igérgetéssel. Az ígéret megvalósíthatóságát ugyanakkor nem érzékeled, mert nem rendelkezel kellő ismerettel azokról a dolgokról, amelyek szükségesek ahhoz, hogy betartassanak.

Most mondhatnánk azt, hogy nem jár mindenkinek szavazati jog. De honnan határozod meg, kinek jár és kinek nem? Ráadásul alkotmánymódosítást igényelne ez a döntés, azon túl, hogy szervesen szembenáll a demokráciával. Az alkotmánymódosítás még akkor sem érdeke az éppen uralmon lévő oldalnak, ha megvan az ehhez szükséges 2/3-os többség, hiszen nekik van pillanatnyilag a legnagyobb nyereségük a jelenlegi folyamatból.

Ilyen messze ne menjünk mindazonáltal, mert utópia.
Az viszont megvalósítható, hogy a közszolgálati tévé minden pártnak adjon lehetőséget a bemutatkozásra, mindenkinek ugyanannyit és a szavazatod leadásánál ki kelljen töltened egy kérdőívet a programokról. 10 kérdés mondjuk. Ha alapvető kérdésekre nem tudsz válaszolni, akkor mi alapján hoztál felelős döntést? Ha nem ismered a programokat, akkor hogyan lehetséges, hogy ragaszkodsz ahhoz, szerinted így vagy úgy lenne jó?
Technikailag természetesen a szavazatok számlásáig függőben maradna, hogy ér-e a szavazatod vagy nem ér, így senkinek nem omolna össze a lelke, ha az ő szavazata nem számított.
A súlykolás sem menne annyira, hiszen, ha a többi pártot elnyomom, akkor rólam hiába tud sokat, nem ér a rám adott szavazat.

Amennyiben íly módon működne a rendszer, úgy sokkal nagyobb hangsúly kerülne a korrekt tájékoztatásra egyrészt, másrészt azok hoznának döntést, akik döntésképesek, harmadrészt a többségi elv értelmében a "szerintem" megfelelne annak, hogy megvalósítható-e az ötlet.

Sőt továbbmegyek, ha mindenki úgy gondolja, hogy számít a szavazata, akkor akiknek a szavazata visszaigazolódik, azoknak a viselkedése is ebbe az irányba történne, akiknek pedig nem, azok átalakítanák a gondolkodásukat, mint ahogyan az eddig is volt.

Ehhez persze az kellene, hogy megbízzunk a szavazatok korrekt számlásában, annak a hitelében, hogy értünk vannak a vezetőink, ami jelenleg utópia.
A manipulálást viszont, ami jelenleg adaptív viselkedési forma, kizárná ez a módszer.

És akkor most lehet mondani, miért nem állja meg a helyét az elmélet?:-))))

B(h)arat

2010-01-12T20:37:00.007+01:00

Törekszem arra, hogy ne legyek megszállott, aki már nem tudja levetkezni, hogy mindent a pszichológia szemüvegén keresztül lásson. Azt is igyekszem megvalósítani, hogy ne nagyon írjak olyanról, amihez nem értek.

Épp ezért alábbi kis történetet fogadjátok annak kifejezéseként, hogy lesokkolt, amit láttam és szeretném csupán felhívni a figyelmet erre.

Tegnap kapcsoltam be először a TV-t ebben az évben, pihenésképpen. A Joshi Bharat ment.
Szereplők: lány, apa, anya.
Témakör: egymás közötti konfliktushelyzet (mint mindig ezen kibeszélőshow esetén)
Történet: a lány segítséget kér Joshi Bharattól, mert gyermekkorában, amikor kiszúrta a szemét, az édesanyja elhitette vele, hogy ezt a saját bénaságának köszönheti, t.i. valami bokorban sértette meg magát. Felnőttkorában előkerül az alkoholista apja, aki most érez fenemód nagy felelősségtudatot arra, hogy apa legyen és előadja, hogy amit a lány sok éven keresztül hitt, hazugság, mert az anya szúrta ki a lány szemét, "véletlenül", t.i. a szomszédok mesélték, hogy így történt.
A kislány kezében ott volt az olló, az anyja el akarta venni tőle és hopsz már meg is történt a baj. Nyílvánvalóan az anya felelőssége.
A lány megzuhan, hogy hazudtak neki.
Az apa az anyát hibáztatja.
Az anya az apát hibáztatja, hogy soha nem volt ott, mindig csak ivott valahol a haverokkal.
Majd, amikor a lánya szembesíti azzal, hogy rossz anya, mert tönkretette az ő életét, akkor visszakézből odaveri neki még azt is, hogy jobb anya, mint jelenleg a saját lánya, mert ő legalább nem kurválkodott.

Röviden ennyi.
Nem szeretem ezeket a showkat, mert számomra sokszor hiteltelen, látszik, hogy fizetett szereplők adnak elő egy előre megírt történetet. De itt nem ez történt. Ez a család tényleg azért volt ott, mert elhitték Joshi Bharat majd segít.
DE Joshi, gondolom hasonló sokkolt állapota folytán, mint amiben én is leledzettem, meg sem szólalt. Még akkor sem, amikor már az anya a saját hibáját azzal hárította, hogy a lánya meg kurva.

Azzal kezdtem ezt a bejegyzést, hogy törekszem rá, ne mindent a pszichológián keresztül lássak, ám akárhogy nézem, itt nem Joshi Bharathoz kellett volna menni, hanem egy rendkívül tehetséges terapeutához több tíz éves gyakorlattal. Véleményt itt nem formálok, mert a családterápia nem az én asztalom.

De az nagyon durva volt, hogy ezek az emberek mennyire nagy bajban voltak, mennyire elkelt volna a segítség, ám csak egy nézettségnövelésre futotta. Akik nézték, nyílván hálásak a jóistennek, hogy nem velük történt, illetve elmondják az ilyenkor szokásos bölcsességeket, esetleg vitát robbantanak ki a család alkoholistájával - látod, velünk is megtörténhetett volna/ látod, hova vezet, ha iszol, stb. - felkiáltással. Tudjuk, ismerjük a hasonló játszmákat.

Nem tudom, hogy mit mondjak erre. Mondjuk talán megszólalhatott volna ez a sorselemző, hogy ő hogyan látja, netalántán kispajtásnak elkelt volna a jobbján Mónika, a témakör másik nagy mestere. Sej-haj:-(

Kislány

2010-01-09T00:07:00.003+01:00

Régen volt "mai kedvenc". Szóljon ez a mai telefonbeszélgetés margójára.
Érti, aki érti, ha olvassa.

Lámpa nélkül

2010-01-06T18:51:00.003+01:00
Nem tudom, miért történik az időnként, hogy ha valami jó érzéssel tölt el, egy pillanat alatt megváltozik az egész. Pontosabban, ha azt hiszed, ezt most megúsztad, ezen túlvagy.

Nagy nehézségek árán vettem rá magam, hogy elinduljak az Andrássy út és Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében, mert éppen álltak a lámpák, dugó viszont nem volt. Ilyenkor kell még jobban figyelni egymásra, hogy mindenki haladhasson. Az első kereszteződésen gondtalanul átértem és már épp fogalmazódott bennem a következő zebrán, hogy milyen szuper, tényleg, figyelnek az autósok, figyelnek a gyalogosok, amikor úgy egy méterre, előttem, fékezett valaki elkerülve, hogy elüssön egy gyereket. Aztán a következő, aki belement eltolta oldalra (felém) vagy fél métert.

Én meg csak álltam és néztem, hogy most fog belémcsúszni.
Hogy miért pont akkor, amikor már úgy éreztem tök szuper, át lehet jutni lámpa nélkül is, azt most sem értem.

Neo/Class

2010-01-05T18:44:00.002+01:00

Összességében nincs még kialakulva, de az image-váltással engem is megtalált a NEO. Így akkor most ezt kell hallgatnia mindenkinek bent:-)
Jah, volt Sláger, duuuurva.....

Mondanám valami szegény viccgyáros poénnal, hogy ez Class, de nem, mert a Class (volt Danubius) teljesen zagyva, abszolút műsorvezetőtől függ, hogy milyen stílus megy éppen és nem talál bele, már csak azért sem, mert nem lehet a célcsoportot adott időszakonkénti rádióhallgatásra szoktatni, legalábbis úgy nem, hogy ezek a sávok két óránként változnak.

Első körös személyes vélemény tehát az, hogy a Sláger sávja pozitív irányba, a Danubius sávja pedig negatív irányba mozdult el.

Megjegyzem ott tobzódik lassan az összes volt műsorvezető is. Azoknak mondom, akik tüntetni akartak, hogy reggel legyen Bumeráng. Lesz, ugyanezzel a névvel, persze. Gondolom, a hallgató minden pénzt megér.

B.U.É.K.

2009-12-31T12:51:00.002+01:00
Ezzel a számmal búcsúzom ettől az évtől, hiszen minden benne van, amiről itt szó volt.

Mindenkinek, akinek személyesen nincs alkalmam, szeretnék élményekben gazdag, boldog, nyugodt újévet kívánni.

Anorexia nervosa 2

2009-12-28T21:15:00.003+01:00

Ebben a betegségben az a legszomorúbb, hogy nem egy eredeti jelenség. Értem ezalatt, hogy a szomorú vagyok és valamilyen külső dologban keresem a megoldást, a kontrollt, az előfordul máshol is. Gyakorlatilag így működik valamennyi pszichoszomatikus betegség, ahol létrehozod azt, majd kontrollálod gyógyszerekkel, terápiával. Kívülről jön a segítség, onnan várod, pedig az csak belülről jöhet, mégha az írányítottság létre is jön a külső vezetéssel.

Bármilyen addikciót nézek, legyen az dohányzás, alkohol, drog, ugyanúgy nem lehet megmagyarázni a betegnek annak káros voltát, legalábbis, ha az öngyilkos hajlam erősebb. Az hogy van-e bennünk (ön)gyilkos ösztön vitatott, hiszen épp ésszel fel nem fogható, mégis csináljuk, sokan a halálig és nem igaz, hogy nem lehet megállni.

Hogy miért kívülről várjuk a boldogságot az nagy kérdés, bár életszerű. Még az is természetes, hogy ha adott megoldás nem hozza meg a kívánt eredményt, még szomorúabbak leszünk, de hogy miért nem döntünk ilyenkor egyszerűen úgy, rossz volt az eredeti koncepció, abbahagyom az öngyilkolászást és megpróbálok valami mást, nem lehet tudni. Ha beteg az ember, hajszolja az eredeti megoldási stratégiát még akkor is, ha nem működik és még jobban megbetegszik.

Lehet, a halálig kell menni, hogy feltedd magadnak a kérdést tényleg meg akarsz-e halni?

Nagy szerencsém, hogy nem kell majd új megoldási stratégiákat tanítanom és ha nem megy, végignéznem a saját kudarcom, hogy engedtem meghalni valakit, mert ő úgy döntött.
Maradok inkább szervezeti oldalon.

Élet

2009-12-28T20:58:00.002+01:00

Biztos valamiféle fordulóponthoz érkeztem az életben vagy a fene tudja, mindenesetre egyre gyakrabban jön rám a a biztos tudat, hogy az egész kóceráj, amiről szól az életem, a munka, az elismerés, a tanulás, a kitűzött célok, valamennyi über fontosnak hitt dolog, semmit, de semmit nem ér.

Ilyenkor meg vagyok győződve róla, hogy ezt az időt azokkal kellene töltenem inkább, akiket szeretek és sokkal boldogabb lennék. Így is boldog vagyok, félre ne értsd, csak mintha a világ tele lenne fikciókkal, mint karrier, meg diploma, meg pénz, sok pénz és az egész semmit nem ér. És ilyenkor ezt annyira biztosan tudom, hogy nem is értem, miért csinálom.

Azt is biztosan tudom ilyenkor, hogy nincs "majd holnap", csak ma van, csak az itt és most eltöltött idő számít.

Ettől még persze nem változik semmi. Ugyanúgy megy minden tovább, mert ha most abbahagynék mindent, akkor lúzer lennék. Még akkor is, ha a világon a legboldogabb:-)

Család

2009-12-28T20:31:00.002+01:00

A család nagyon nehéz téma. A vérünk kötelez, hogy csendben legyünk, ha olyat kérdeznek, amire úgysem tudnánk tisztességesen válaszolni.

Amikor egy családtagod megkérdezi, hogy hogy látod őt "de olyan szakmai szemmel", akkor baj van. Próbáltam kivergődni valahogyan, hogy ezt így nem lehet, nem mondhatom, úgysem értené, de sarokba szorított és valahogyan mégiscsak kierőszakolt egy választ. Akkor, amikor egy másik nagyon fontos emberrel beszélgettem és beleszólt, mert érintett volt.

Azt a kijelentésem, hogy "ez nem a te problémád" négyszer fogalmaztam újra, amíg átment a legegyszerűbb üzenet, mely szerint, nem te vagy a főszereplője a történetnek, így nem veled kell megbeszélnem.

Négyszer.

Fordult a kocka. Régen annyira szerettem volna csak úgy odaokoskodni ezt-azt, de nem mindig nyert meghallgatásra a kéretlen véleményem. Most akkor sem mondhatom, ha kérdeznek, ha kimondottan kiváncsiak és adnak a szavamra. Nem mondhatom, mert tudom, hogy nincs készen a befogadásra és többet ártanék, mint ha hallgatok.

És ez most sokkal nehezebbnek tűnik, mint a beszéd.

Álom

2009-12-20T16:41:00.004+01:00

Nagyon furát álmodtam. Egy család közepén voltam, sokan voltak és én senkit nem ismertem. Nem voltam rokon, mégis valahogyan nagyon erős kapcsolatban álltam a család fejével, a legöregebb férfi taggal. Azt hiszem, lelki volt a kötődés, senki nem értette, miért engem szeret a legjobban az öreg. Amikor azt hitték meghalt, várták nagy családi közösségben, hogy megjelenik a szelleme és magyarázatot ad majd. De nem jelent meg.
Ezután felmerült bennem, hogy talán meg sem halt még, hiszen már egy óra is eltelt és nem telefonáltak a hírrel. Ekkor megszólalt a telefon. Valaki más vette fel, utána közölte, hogy menjek be az öreghez, kérdéseket fog adni, amit továbbítanom kell a család többi tagjának. A közvetítő magyarázatképpen arra a felvetésemre, hogy miért éppen én, válaszként ezt mondta: Mit mondtam neked az öregről? Szeret kérdéseket feltenni.
Gondolkodási időt kértem, amíg felkészülök és véget ért az álom.

The True Story of Christmas

2009-12-19T13:40:00.003+01:00

"...nincs semmi egyéb körülöttetek, mint Isten, meg amit belőle visszatükröztök..."

Wass Albert: Karácsony igaz története

Anorexia nervosa

2009-12-18T18:53:00.002+01:00

Bármennyire is furcsállod, azért megpróbálom visszafogni magam és nem traktálni azzal, amit a suliban tanítanak nekem.
Ezt a videót azért teszem fel, mert nagy hatást tett rám. Talán a zene miatt, talán más miatt. Az összefüggéseket érteni lehet a videóból, egy dolgot mégis hozzátennék: Van, aki belehal.

Pont2

2009-12-12T19:51:00.004+01:00

Ha dolgozhatnék a Túró pont marketingjén, nem csak igazi pontot, de marketing pontot is tennék a túrópontba, amiért természetesen igazi pont túrórudi jár.
Tudod, nyereményjáték és az akció összekombinálásaként. Az akció alatt a +10%-ot értem, amit feltüntetnek a termékeken.

Így, magát a terméket nyerheted, tehát biztosan bevonz a nyereményjáték mindenkit, aki fogyasztja a terméket.

Arról meg már ne is beszéljünk, hogy pontért pont.

Izácska

Csak hidd el!

Mivel foglalkozol?

Szingliség

E-Commerce rendszerek

A párkapcsolatok dinamikája

Figyelem

Felhívás keringőre

Pipő és a rózsák

Ajándék

13

B.U.É.K.

2010

Életközepi válság

Ilyen ez a popszakma

Minek nekem ez a blog?

A pasikról

Vajon miért veszteséges a Máv-Start?

Édes kislány

Meglepi

Még csak 30!

Interjú

Pszichológia szakmai blog

Büszkeség félretéve

A kapcsolatfüggés kezdeti jelei

Egy halott ember emlékére

Felvettek

Volvo S60 vs. Iphone 4

The best job in the world:-)

Esettanulmányok

The best job in the world kampány

Deal

Ott születtem én

Gondoltam, felteszem

Az ismeretlen

Telefonos interjú

Vissza önmagamhoz

Még mindig imádom

Mit tennél meg a szerelemért?

Piackutatás

Ritka rossz csajozós dumák

Dühlevezetés

Nem lesz kenyér

A paranoid hajlam veszélyei

Múzeumok éjszakája 2010

"Én gyűlölöm az álmokat"

Anonymous és Anima

Copywrite Vogue Rose

Hannibal Lechter

Pipő és a varázsdoboz

Tori Amos - A Sorta Fairytale

Csak óvatosan a kártékony állatokkal

Pályázat

Te olyan csúnya vagy, veled nem is lehet játszani

A tökkel ütött lány és a béka meséje

Nem te vagy az én párom

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint Duó

LMP

A barátom

Csak lazán

Hófehérke

Ez van

2010

A viselkedés előbbre való a gondolatnál

Népbetegség a szorongás és a depresszió

Magyarország: 3,5 millió "agybajos" - ezermilliárdos kiadások

Héj gyerekek, figyeljetek

Eheti hírek

Teher alatt nő a pálma

He?

A fáradtság nem hat rám valami jól

Politikai pszichológia III.

Frigyes

Fonogram 2010

Rosszabbul élünk, mint négy éve

Szuper vasárnap

A férfiak mosogatási szokásai

Fogadalmak 2010

Mennyi bébi:-)

Hazug pofátlanság